A kínai nagy falon kérték meg a kezét – Izraelben mondta ki a boldogító igent Pataki Niki. A Bors írta meg korábban a Tatabányáról elszármazott lányról, hogy párjával Kínában, egészen pontosan Hongkongban él, és a világ legdrágább ingatlanjait értékesíti. És hogy a kezét a kínai nagy falon kérte meg a kedvese.
Férjével, Yotammal azt is elhatározták, hogy magyarországi egybekelésük után Izraelben is összeházasodnak. Még a nyolcvanéves nagymama, Böbe néni is jelen volt a háromszáz fős násznépben. Niki családját összesen harmincan képviselték, s rájuk – mint a kemma. hu írja – a menyegző kisebbfajta kultúrsokként hatott. Egy izraeli esküvő ugyanis több dologban is nagyon más, mint a magyar.
Fontos szokás például a vőlegény és a menyasszony megtisztulása. Nikit így a család nő tagjai a frigy előtt egy három méter mély, esővízzel teli medencébe merítették. Gyűrűt a szokások szerint csak a feleség kapott, majd következett a dínomdánom. Yotam házastársi szerződésben vállalta, hogy mindenben gondoskodik asszonyáról, a szertartás végén pedig egy üvegpohárra is rátaposott, hogy szerelmük biztosan örökké tartson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.