Miskolci cserbenhagyás: bódult állapotban voltak az elkövetők

Miskolci cserbenhagyás: bódult állapotban voltak az elkövetők

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 12. 11:52
MTI

Bódult állapotban volt az elsődleges adatok szerint az a sofőr az utasával együtt, aki autójával halálra gázolt egy férfit hétfő este Miskolcon, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Szabó Csilla hozzátette: a gépjárművet vezető 20 éves miskolci L. Józsefet segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés bódult állapotban bűntett, továbbá kábítószer birtoklása vétség, míg utasát, a 19 éves miskolci L. Zsoltot segítségnyújtás elmulasztása és kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden őrizetbe vette a gyanúsítottakat és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat - közölte a sajtóreferens.

Felidézte, a miskolci Szarkahegy utcában egy akkor még ismeretlen típusú személygépkocsi hétfőn kora este elütött egy 55 éves helyi férfit. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Az elgázolt férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei két órán belül azonosították és a városban elfogták a halálos közúti közlekedési balesetet okozó sofőrt és utasát - közölte Szabó Csilla. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.