Szakemberek is panaszkodnak
Egy orvos egy infarktusos beteghez akart mentőt hívni a 112-t tárcsázva, de a szombathelyi központba befutott hívásnál az operátor rengeteg kérdést tett fel, így értékes perceket vesztettek – írja az Index.
Most pedig a Hivatásos Tűzoltók Országos Szakszervezete foglalt állást a központi segélyhívó ellen. Ők is azzal érveltek, hogy az új rendszer bevezetése inkább lassítja, mint gyorsítja a mentést. A szakemberek azt javasolják, hogy inkább mentsük el a telefonunkba a körzeti orvos, rendelő vagy épp a tűzoltóközpont és a rendőrség számát.
A másik oldal
Az ügy kapcsán a hívásközpontokban dolgozó operátorok is megszólaltak, akik szerint a rendszer hasznos, de nagyon fontos, hogy a hívó hogyan kommunikál.
Szerintük semmi értelme a régi segélyhívó számokat hívni, mert a rendszer automatikusan átkapcsol a központba, és csak az ott leadott segélyhívás után kapcsol vissza az illetékes szervhez. De az is lehet, hogy ha foglalt a vonal, akkor automatikusan átdob a szomszéd megyébe, ami szintén nem túl szerencsés.
Ha nem otthon lennénk
Hiába mentjük el a körzeti számokat, ha mondjuk útközben ér bennünket a baj. Az operátorok összeállítottak egy kisokost, mi tehát a teendő, ha az ember a 112-n szeretne minél hamarabb mentőt, orvosi, rendőri vagy segítséget vagy a tűzoltókat szeretné kihívni:
1. Mutatkozzon be az operátornak, ha felvette.
2. Közölje, hogy pontosan milyen címen van a beteg, egyéb probléma ahová a segítség kell (település, utca, házszám, ha van, akkor emelet és ajtó, valamint kapucsengő/kapukód). Ha könnyen összekeverhető nevű a település, akkor az irányítószám is hasznos információ.
3. Egyetlen rövid mondatban mondja el, hogy miért kell a segítség. Például „Egy idős ember rosszul van”, „Betegszállításra van szükség”, „A terhes testvéremnek fáj a hasa” stb. Ne kezdjen bele a komplett történetbe, azzal a 112-es operátor nem tud mit kezdeni, azt majd a mentősnek mesélje el.
4. Várja meg, amíg létrejön a kapcsolás. Ez jellemzően Budapesten és Borsodban kicsit lassabb szokott lenni, egyébként általában gyors. Éjjel is lassabb lehet, ha alszik az ügyeletes és a csengés ébreszti fel.
5. Ha ön például orvos vagy (akár kórházban, akár ügyeleten vagy háziorvosként), akkor is a fenti lépéseket kövesse, és ne fontoskodjon. Az „Azonnal kapcsolja a mentőket, ne is kérdezzen semmit” hozzáállással az operátort akadályozza a munkájában, és lelassítja az ügymenetet.
Miért vezették be a 112-t?
A rendszer lényege, hogy a hívásokat a két országos központban szűrik ki, a mentésirányítást azonban továbbra is a mentők, tűzoltók, rendőrség végzi. A hívásokat képzett, civil operátorok fogadják, akik egy adatlapot töltenek ki a számítógépen. A mentést az illetékes szerv ez alapján kezdi meg. A szakemberek szerint a rendszer mellett az szól, hogy csak egy telefonszámot kell megjegyezni, könnyebb kiszűrni a kamu vagy semmilyen intézkedést nem igénylő hívásokat – ez a hívások hetven százaléka –, a mentésirányítás jobban tud gazdálkodni a bevethető erőkkel, bonyolult eseteknél egyszerre riasztható mentő, rendőr és tűzoltó, és 24 órában van idegen nyelvű operátor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.