Lehúzta a vécén a nejét a budai tanár

Lehúzta a vécén a nejét a budai tanár

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 29. 09:30
<p>Míg mások szilveszter este Kellér Dezsőt és Németh Lehelt nézték a ritkaságszámba menő televízió-készülékek egyike köré gyűlve, a gimnáziumi igazgatóhelyettes apró darabokra vágta a feleségét.</p>
D. P.

Budapesti, Normafa úti lakásuk vécéjén húzta le neje testrészeit a szocialista Magyarország két értelmiségi darabolós gyilkosának egyike (a másik egy orvos volt, 1958-ban). A 36 éves Szabári János 1961. december 31-én este végzett a hat esztendővel fiatalabb Bojti Máriával.

A Csehszlovákiában született férfi, aki korábban egy SZOT-üdülő előadójaként is dolgozott, egy budai gimnázium igazgatóhelyettesi posztját töltötte be, amikor a gyilkosságot elkövette. Feleségének szeretője volt, válni akart, a tárgyalás 1962. január 3-án lett volna. Az iszákos Szabári valószínűleg nem bírta megemészteni, hogy az asszony el fogja hagyni. December végén ráadásul azt is megtudta, hogy sikkasztásért egy évre börtönbe kell vonulnia. Szilveszter reggelén pedig újabb tragikus hírt kapott: elhunyt a nagyapja. Ez együtt sok volt Szabárinak, aki egyébként szintén nem volt a hű férj mintapéldánya. 

Felesége szilveszter napján randevúzni ment volna új szerelmével. A férfi átküldte a gyereküket a szomszédba, piszkavassal leütötte a nejét, majd megfojtotta. Testét feldarabolta, a testrészeket lehúzta a vécén, ami nem fért a lefolyóba, azt a Petőfi hídról a Dunába dobta.

A pár így nem jelent meg a válóperen, és a társasházi szomszédok is gyanút fogtak. Tudták, hogy sokat veszekszenek, szilveszterkor is kiabálást hallottak, amikor elkérték a Szabári családtól a Gazdálkodj okosan! nevű társasjátékukat. És gyanúsan sokszor húzták le szilveszter éjjel a vécét a lakásban. A holttest da­rabjait végül a csatornázási vállalat segítségével, próbanyomással sikerült a felszínre hozni. Szabári János életfogytiglant kapott, de fellebbezett, és 15 évre enyhítették.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.