Kétmilliót kapott, mert talált egy 3000 éves lábvértet

Kétmilliót kapott, mert talált egy 3000 éves lábvértet

lelet
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 21. 13:30
Hu-Zo

Júniusban történt, hogy a gomba mellé aranyat is haza vitt Antal Róbert, amit akkor a Borsban mi is megírtunk. Gombászni indult Csongrád megyében, de nem a megszokott útvonalat vá­lasztotta. A friss szán­tá­son ha­ladva meg­látott valami fé­nye­set amit betett a kosarába. Egy háromezer éves összehajtogatott bronzkori arany lábvértet, amiről ránézésre azt hitte, hogy egy kidobott fali réz-dísz. Csak amikor ecetbe mártotta és nem zöldült el, akkor fényképezte le és küldte el a képet az örökségvédelmi hivatalhoz. A bejelentése nyomán régészek a lábvért további darabjait is megtalálták. A lelet különösen ér­té­kes, mi­vel Európában aranyból ké­szült lábvértet még sehol nem leltek. A találási helyet nem árulták el. Antal Róbertnek, a megtalálónak Latorcai Csaba, örökségvédelmi ügyekért felelős államtitkár a szegedi Móra Ferenc Múzeumban egy miniszteri elismerő levél mellé kétmillió forintos jutalmat is átadott.

A Miniszterelnökség az elmúlt négy évben hétszer jutalmazta meg a régészeti leletek bejelentőit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.