Két autót összetört, majd totálkáros Suzukival menekült a részeg sofőr – videó

Két autót összetört, majd totálkáros Suzukival menekült a részeg sofőr – videó

ütközés
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 20. 08:30
Akciófilmbe illő jelenetek után sikerült csak elfogni azt az ámokfutót, aki kedden hajnalban két karambolt is okozott Budapesten.
uv

Kedden hajnali fél kettőkor egy belvárosi taxis, M. Róbert a Károly körúton, a piros lámpánál várakozott, amikor hátulról egy Suzuki nekiütközött. Róbert rögtön kiszállt, hogy megnézze a taxi sérüléseit, és hogy betétlapot kapjon. 

– Kiszálltam, hogy megnézzem, mi történt, erre a suzukis fogta magát, és lelépett. Hát, gondoltam, hazáig kísérem – kezdte beszámolóját Róbert, aki előtt több mint százzal száguldott az ámokfutó, az Erzsébet híd irányába. 

– Beszóltam rádión a központnak, hogy mi történt, és hogy a nyomában vagyok az embernek, küldjenek pár kollégát, és szóljanak a rendőrségnek – mondta a Borsnak a taxis, akinek az autójában lévő kamera az egész hajszát felvette. A suzukis a híd után a Hegyalja úton száguldott az Alkotás út felé, majd ismét az Erzsébet híd felé kanyarodott, ahol, egy jobbról érkező Hondának is nekicsattant. 

A felvételeken jól látszik, hogy szikrákat szórt a két kocsi, a Suzuki majdnem fel is borult, de aztán valahogy mégis az úton maradt.  A sofőr ezek után sem állt meg, tovább nyomta a gázt a már-már ronccsá tört autójával a hídon. Róbert ekkor már nem egyedül üldözte a megtébolyult sofőrt: taxis kollégája erősítette, és a rendőrség is a nyomukban járt.

– Elképesztő volt ez az egész, de egyáltalán nem ijedtem meg. Csak az a cél lebegett a szemem előtt, hogy le kell olvasnom a rendszámát, és utána jeleznem kell, merre halad ez az ámokfutó – mondta a hős taxis, akinek végül sikerült a vakmerő küldetés. A suzukis autója ugyanis a híd után már nem bírta sokáig: jobb első kereke kiszakadt, így az autó leállt, és a hajsza 15 perc után, a Március 15. téren véget ért. 

– Hát, az biztos, hogy nem volt sem éhes, sem szomjas az ember. Ahogy láttam, egy fiatal, vidéki srác volt, de már nem jutottam a közelébe, a rendőrök is megérkeztek a végére, és rögtön közrefogták. Úgy tudom, a véralkoholszintje meglehetősen ma­gas volt – árulta el lapunknak a taxis.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.