Június 23-án délelőtt a kábítószerek hatása alatt álló férfi a 62-es főúton közlekekett, két utasával. A Seregélyes-Jánosmajornál lévő útkereszteződésben előzésbe kezdett annak ellenére, hogy a szembejövő forgalom ezt nem tette volna lehetővé.
Előzés közben, miután észlelte hogy jönnek vele szemben, hirtelen balra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni és az árokba csapódott. A balesetben mindkét utasa a helyszínen életét vesztette.
A sofőr, aki a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, kiszállt a kocsiból, és annak ellenére, hogy látta a balesetben nagyon súlyosan megsérült társait, segítségnyújtás nélkül elfutott. A rendőrök 200 méterre a helyszíntől fogták el.
A sofőr pénten áll bíróság elé, halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt kell felelnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.