A Blikk cikke szerint gyerekei nem fordultak el attól a férfitól, akiről a múlt héten derült ki, hogy 18 éve meghalt felesége halála kapcsán gyanúsítanak. N. Tamás a rendőrség gyanúja szerint 1999-ben a házuk udvarán lévő kútba lökte feleségét, majd lefedte, másnap pedig értsítette a tűzoltóságot, hogy felesége megfulladt.
A Blikk értesülése szerint az előzetes letartóztatásban lévő apa mellett két gyermeke kitart, mindent elkövetnek, hogy végre meglátogathassák.
– Tamás példás apukája volt mind a két, ma már felnőtt gyermekének. Mindent megtett értük, neki tényleg csak az volt fontos, hogy a csemeték boldogok legyenek. Azt nem tudom, miként fogadták, amikor ennyi év után kiderült, milyen körülmények között halt meg valójában az édesanyjuk. Tamásnak sem volt könnyű élete: az asszony italozása megkeserítette minden pillanatukat – mondta el a neve elhallgatását kérő ismerős.
Az eset kapcsán megírtuk, hogy az anya italozó életmódot folytatott, és a család korábban elvesztette első gyermekét, aki az anya felelőtlensége miatt szenvedett balesetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.