Egy szörnyű év után ismét rámosolygott a boldogság az oldi M. Dánielre és feleségére, Ibolyára, akik tavaly októberben tragikus körülmények között vesztették el imádott gyermeküket, az akkor 11 hónapos Danikát. Mint akkor megírtuk: az apa barátaival próbálgatta eladandó puskáját, azonban egyikük a töltött fegyvert a ház falának támasztotta, majd a hűtő tetejére tették. Az apa már éppen ki akarta vinni a házból a fegyvert, amikor az véletlenül elsült, és eltalálta az etetőszékben ülő Danit. A gyermeket azonnal kórházba vitték, de pár nappal később elhunyt. Családja akkor összetört:
– Daniék nagyon vallásosak, mélyen hívő emberek, de ez összetörte őket, szinte élőhalottként járkáltak a faluban, rájuk sem lehetett ismerni – mondta a Borsnak a család egyik közeli ismerőse. A családot azonban szeptemberben nagy öröm érte: megszületett kislányuk, Larissza.
– Nagyon örülünk neki, hogy megszületett. Aki ismeri őket, tudja, hogy ők a legjobb szülők. Bár sosem fogják feledni a kis Danit, és amíg élnek, gyászolni fogják őt, annyi szenvedés után végre újra boldogságot találtak – szögezte le az ismerős
– Nagyon nehéz volt ez az év – ismerte el a kislány édesapja, aki hozzátette, hogy a hitük és kislányuk érkezése erőt adott.
M. Dániel ellen a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomozott, a Pécsi Törvényszék végül jogerősen 1 év 6 hónap, 2 évre felfüggesztett fogházra ítélte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.