Folytatódik a rémálom: tovább amputálják a kis Viktorka lábát

Folytatódik a rémálom: tovább amputálják a kis Viktorka lábát

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 03. 04:00
Már áll a műlábain az a 3 éves kisfiú, akinek agyhártyagyulladás miatt kellett levágni mind a két lábát júniusban. Viktorka családja számára azonban még mindig nem ért véget a rémálom, újabb műtétre készülnek.
B. B.

Annak ellenére boldog, víg kedélyű kisfiú Lakatos Viktorka, hogy az utóbbi pár hónapban neki és családjának több borzalmat kellett kiállnia, mint másnak egész életében. Mint azt a Bors korábban megírta: a kisfiút júniusban magas lázzal vitték kórházba, csak ott derült ki, hogy ami ártalmatlan betegségnek tűnhetett, az valójában súlyos agyhártyagyulladás volt. A betegség szörnyű pusztítást végzett Viktor szervezetében, a gyermeknek először az ujjait, majd mindkét lábát térdből amputálni kellett. 

A gyermek és szülei nehéz időszakon vannak túl, a kisfiúra ugyanis először hosszú gyógyulási folyamat várt, majd műlábakat is kapott. A kis hős most az új végtagokkal ismerkedik, és úgy tűnik, jól halad a tanulással:

– Szerencsére a körülményekhez képest nagyon jól van, nagyon erős kisfiú. Ő sem, és mi sem adjuk fel - jelentette ki a Borsnak Lakatos Ferenc, Viktorka édesapja. – A művégtagokat még szokja, tanulja. Járni egyedül ugyan még nem tud velük, de állni már igen, naponta kétszer fél órát használja - mesélte a férfi. Ferenc keményen dolgozott azért, hogy Viktorkát hazavihessék a kórházból: kétkezi munkával hozták rendbe kiutalt albérletüket. Azóta végre együtt lehet a család, és együtt harcolnak azért, hogy a kisfiú teljes életet élhessen.

Ferenc azonban elmondta, hogy a megpróbáltatásoknak közel sincs vége, Viktorkának újabb műtéte lesz. – Egy-másfél év múlva újra kezdődik az egész rémálom, mivel sajnos ismét amputálni kell Viktorka lábából, mert vele együtt a csontja is növekszik - tette hozzá szomorúan Ferenc. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.