Aktuális

Egy volt alkoholista vallomása: így kell letenni a piát

Bors

Létrehozva: 2017.12.10.

<p>A férfi az egyik közösségi oldalon számolt be gyógyulásáról, mivel szeretné, ha mások is látnák: nincs lehetetlen.</p>

Naponta fél üveg whiskey volt az alap az ausztrál John DeCaux napi adagja, ám 2005. április 16-án úgy döntött, véget vet az őrületnek, és ha belehal, akkor is leteszi az alkoholt. A 27 éves férfi bátyja halála után kezdett el rendszeresen inni, de már több mint 600 napja nyúlt a pohár után. Azóta testileg és lelkileg is teljesen kicserélődött.

– Aznap a feleségem elém állt és megmutatta az üres üvegeket, és hogy mennyi alkoholt is fogyasztok valójában. Nem ez volt az első alkalom, hogy le akartam tenni a piát, de az elhatározás ekkor volt a legerősebb és a feleségem is támogatott, hiszen velem együtt ő is száműzte az életéből az alkoholt – írta a Reddit nevű közösségi oldalon DeCaux, aki az első józan napján kidobálta a házból az összes üveget.

– Ez volt talán a legfontosabb lépés az utam elején, hiszen ekkor realizáltam, hogy az alkohol nem irányíthatja az életemet és igenis én hozom meg a döntéseimet az életemben. Mivel majd két méter magas vagyok, hamar hozzászokott a testem az alkoholhoz és egyre többet és többet kellett innom, hogy jól érezzem magam – folytatta a férfi, aki mindenféle orvosi segítség nélkül, kizárólag a saját akaraterejéből hagyta maga mögött függőségét.

600 days ago I quit drinking and life has never been better!

– Nagyon hamar meglátszódtak a pozitívumai a tiszta életnek, idáig 17 kilót fogytam, hetente háromszor edzeni járok, újra tele vagyok energiával és rátaláltam az új szenvedélyemre, a főzésre is. A főzés és a videókészítés volt számomra a terápia, és végre ismét látom az élet értelmét.

DeCaux saját főzőműsora egyre népszerűbb a Youtube-on, és azért osztotta meg történetét a világgal, hogy másoknak is utat mutasson.

– Sosem késő az újrakezéshez, és a megfelelő segítséggel bármit megváltoztathatunk. Minden nap csak egy apró lépést kell megtenni, és mindig osszuk meg a hozzánk közel állókkal, hogy éppen mit érzünk. Amikor éppen inni akartam, mindig az jutott eszembe, hogy ha kibírom az estét pia nélkül, másnak nem fogom magam szarul érezni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek