Családja hagyta halálra fagyni a kisfiút

Családja hagyta halálra fagyni a kisfiút

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 02. 20:00
Bors

A 7 éves brit kisfiút, Hakeem Hussaint november 26-án, vasárnap 7.30-kor a birminghami házuk előtt találták meg a szomszédok - írja a Metro. Azonnal értesítették a mentőket, akik ugyan igyekeztek a gyerek életét megmenteni, de nem tudták. A halottkém megállapította, hogy a gyerek halálát szívleállás okozta. A szomszédokat megdöbbentette a tragédia, hiszen nem tapasztalták, hogy a családtagok között bármilyen probléma lett volna.

Ettől függetlenül a gyermek a ház előtt gyakorlatilag halálra fagyott. – Sokkolt, amikor meghallottam, mi történt, mert soha egy hangos szó sem szűrődött ki a házból – mondta az egyik szomszéd, aki úgy tudja, a középkorú férfihez csupán néhány hete költözött oda az unokahúga és annak fia. – Néhányszor láttam a fiút, boldognak, egészségesnek, jól tápláltnak tűnt, sérülésnek nyoma sem volt rajta.

A rendőrség azzal gyanúsítja a 35 éves édesanyát és a fiú 56 esztendős nagybátyját, hogy szándékosan zárták ki a gyereket. Le is tartóztatták őket, de óvadék ellenében most szabadlábon védekezhetnek. Egy másik lakó úgy tudta, a nagybácsinak egészségügyi problémái voltak, de milyen jellegűek, az nem derült ki. El sem akarta hinni, hogy letartóztatták a mellette lakót, mert köze lehet a gyermek halálához hiszen nem ilyen embernek ismerte.

A kisfiú iskolájában az igazgató minden gyermeket és tanárt biztosított arról, hogy szakértő segítséget nyújtanak azok számára, akiket megviseltek a történtek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.