A vihar okozta károk felszámolása nagy feladat Győr-Moson-Sopron megyében

A vihar okozta károk felszámolása nagy feladat Győr-Moson-Sopron megyében

vihar
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 12. 09:25
MTI

Még tart a hétfői viharos erejű szél okozta károk felszámolása Győr-Moson-Sopron megyében, a tűzoltókat több mint ötven helyszínre riasztották - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-t.

Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy leginkább kidőlt fákhoz, lehasadt faágakhoz és megrongált épületekhez vonultak ki a tűzoltók, de autókban is keletkeztek károk a viharos szél miatt. A káresetek során senki sem sérült meg. 

Közölte: Kóny és Koroncó közelében, Markotabödögén, Győrújbaráton, Dunaszegen, Ikrény és Rábapatona között is több helyen fák dőltek az útra.

Sopronban egy többemeletes épület tetőszigetelését kezdte meg a szél, ahogy Mosonmagyaróváron és Győrben is. Kapuváron egy épület ablakai kitörtek, Győrben és Nyúlon pedig buszmegállókat is megrongált a szél.

A megyeszékhelyen, Markotabödögén és Öttevényen villanyvezetékre, villanypóznákra zuhantak kidőlt fák. A lezuhanó faágaktól és bádoglemezektől a többi között Győrben és Mosonmagyaróváron autók is károsodtak. 

Jelenleg a Győr-Szabadhegy vasútállomás közelében dolgoznak a győri hivatásos tűzoltók, ott több száz négyzetméternyi bádoglemezt fújt le a szél egy épületről és autók is megrongálódtak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.