Vádat emelnek a pécsi biztonsági őr ellen, aki nyílt koponyatörést okozott egy egyetemistának

Vádat emelnek a pécsi biztonsági őr ellen, aki nyílt koponyatörést okozott egy egyetemistának

vádemelés
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 28. 10:35
MTI

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy biztonsági őr ellen, aki tavasszal, a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) fesztiválon úgy meglökött egy fiatalembert, hogy az a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott a PEN egyik rendezvényen biztonsági őrként dolgozott.

A későbbi sértett budapesti egyetemista az eseményen nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, ittassága miatt pedig ki kellett vezetni a helyszínről, mert tánc közben "többször a levegőbe boxolt" - ismertették az esetet.

Az egyetemistát az egyik barátja és a vádlott vezette ki az épület elé.

Miután a vádlott elengedte a sértett karját, az indulatosan szidalmazni kezdte a biztonsági őrt, aki ekkor ököllel homloktájon ütötte a fiatalembert. Az egyetemista ettől hanyatt esett, feje pedig a földhöz csapódott és nyílt koponyatörést szenvedett - részletezték.

Az ügyészség szerint a sérülés életveszélyes állapotnak felel meg, így a biztonsági őr cselekménye életveszélyt okozó testi sértés megállapítására alkalmas, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.