Tele volt tervekkel Stadler József

Tele volt tervekkel Stadler József

Stadler József
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 27. 08:30
Örök nyugalomra helyezték Stadler Józsefet az akasztói temetőben. A vállalkozó két nappal agyvérzése előtt találkozott a Bors munkatársával, akkor még semmi sem utalt a közelgő tragédiára.
D.P.

A 66 évesen elhunyt akasztói vállalkozó szombati temetésén legalább ezer ember gyűlt össze, hogy együtt kísérjék őt az utolsó útjára. Stadler teljes családja is jelen volt.

Több híresség lerótta kegyeletét, Lagzi Lajcsi az Il Silenziót játszotta a trombitáján egykori barátja tiszteletére. Részt vettek a szertartáson még a Stadler FC egykori játékosai, a gólkirály Igor Nicsenko, valamint a csapat korábbi edzője, Sándor István is. Beszédet mondott Akasztó polgármestere is, aki felvetette, hogy Stadler halálával már sosem derül ki, hogy vissza tudta-e volna szerezni a stadionját, vagy hogy mi lett volna a vállalkozásainak sorsa. Suhajda Antal úgy vélte, ha Stadler József még élne, biztosan sikerre vitte volna a terveit, hiszen ő sosem adta fel.

Bár Stadler élete utolsó évei­ben sokat betegeskedett, az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy ismét erőre kap. A Bors munkatársa két nappal azelőtt találkozott Stadlerrel, hogy a vállalkozó egy dedikáláson agyvérzést kapott.

– Szerettünk volna egy egész életét be­mutató dokumentumfilmet forgatni – mesélte munkatársunk.

– Három nappal az agyvérzése előtt személyesen be­széltünk vele erről, nagyon tetszett neki az ötlet, egyébként is azt mondta, hogy tele van tervekkel. Azonnal rázendített a legendás történetek mesélésére, egy akasztói vendéglőben ül­tünk, ilyen jó kedélyűnek még nem láttam. Evett, ivott, viccelődött. Természetesen ott is mindenki ismerte. Úgy váltunk el a lakhelyéül szolgáló irodaépület előtt, hogy két hét múlva megkezdjük a felvételeket. Az agyvérzése előtti napon felhívott. Akkor még nem tudtam, hogy utoljára beszélünk egymással, semmi sem utalt a tragédiára – tette hozzá munkatársunk.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.