Szexfüggő: 18 évesnek hazudta magát, hogy orgiákban vehessen részt

Szexfüggő: 18 évesnek hazudta magát, hogy orgiákban vehessen részt

PUBLIKÁLÁS: 2017. november 09. 20:00
Bors

A 25 éves Monique Price 10 év alatt több mint 100 emberrel feküdt le, mert egyszerűen nem bírta ki aktus nélkül. A négygyerekes anyukának naponta legalább hatszor kellett szexelnie, különben majdnem megőrült a hiánytól - írja a Mirror. A nő ma már terápiára jár, és tudja, gyakorlatilag az életével játszott a függősége miatt.

Price úgy véli, több mint 1000 alkalommal szexelt miután 15 éves korában a szenvedélyévé vált az együttlét. A nőnél súlyos és állandó függőséget diagnosztizáltak, amely akkor volt mélyponton, amikor alvó gyerekeit hátrahagyva elment szexelni, és napokig nem is nézett feléjük, csakhogy kielégítse a vágyait. A nő akkor sem tudott leállni, mikor áldott állapotba került.

Az élete akkor változott meg, amikor egyik partnere megkérdezte tőle, hozzá jön e feleségül, és ha erre igennel felel, akkor segít neki ebből a spirálból kijutni. “A szexfüggőség pont olyan mint a kábítószerfüggőség. Az ember mindent megtesz, hogy megkapja, amit szeretne, és nem érdekli, hogy milyen áron” - mondta az anya, aki hozzátette, nem volt ura a saját testének egy évtizedig, és egy pillanatra sem gondolta azt, hogy veszélyes, amit csinál.

“Rossz anya voltam. Alig vártam, hogy elaludjanak a gyerekeim és elmehessek szexelni. Mindenki dühös volt rám a családban, és nem bíztak bennem. Ráadásul a negyedik terhességem alatt a hormonok hatására fokozódott a szexuális vágyam”- tette hozzá az asszony. A ismeretlen partnerekkel történt védekezés nélküli együttlétek miatt még a magzata életét is veszélyeztette, de ezt sem érdekelte korábban.

Price azt is elmesélte, hogy az egész 15 éves korában kezdődött, amikor egy orgiába csöppent, ahol a részvevőknek azt hazudta, már 18 éves. Először 14 éves volt nemi aktusa, és amikor érezte, függővé vált, orvoshoz fordult, de mondták neki, hogy a hormonok hatása ez, elmúlik. Megkérdezték tőle ugyan, hogy él e már nemi életet, de erre akkor ott nemmel válaszolt, mert anya szintén az orvosi szobában tartózkodott.    

Szextelefon, szexfilmek és rendszeres maszturbálás volt a korai időkre jellemző. Amire sose gondolt korábban, hiszen a szüzességének elvesztése nagyon fájdalmas élmény volt, de miután sokat beszélgetett a nemi életről, egyre jobban beszippantotta a dolog. Mostani párja 8 hónapja kérte meg a kezét, azóta minden megváltozott. Bár minden nap küzd a napi hat együttlét hiányával, Brandon Lamar Blu segítségével képes már a szerelemre és a családra koncentrálni.

“Mikor találkoztam Brandonnal, azonnal beleszerettem, ő pedig megmentette az életemet. Ő tényleg törődött velem, és arra vágyott, hogy egy család legyünk. Amikor teherbe estem tőle, arra gondoltam, ha a kicsi megszületik, örökbe adom, de ő nemcsak a hibáimra hívta fel a figyelmem, de segített visszaadni az irányítást is az életem felett” - mesélte Price, aki annak örül a legjobban, hogy Lamar Blu a másik három gyerekét is sajátjaként neveli és már képes terápiára is járni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.