Tíz éve súlyos betegség után vesztette el a fiát Balogh Márta. A fiú babakorától kezdve súlyos izomsorvadással küzdött, és tizennyolc éves korában legyőzte őt a betegség. Az édesanya Norbi két fotóját mindig féltve őrzött kincsként tartotta magánál. Most azonban kétségbeesett felhívást tett közzé a Facebookon, ugyanis elveszítette a tárcáját, benne Norbi képeivel.
– A tárcámban minden iratom benne volt, de ezek kevésbé érdekelnek. Számomra csak az a két fotó pótolhatatlan. Az egyik óvodáskorában, a másik elsősként készült Norbiról – mondja a Borsnak az édesanya.
Márta szombat reggel egy barátnőjével találkozott Székesfehérváron. – Úgy hét óra körül betértünk az M7-es autópálya melletti Albapark étterembe. Kávézni szerettem volna, de végül négy pogácsát vettem, majd elmentem a mosdóba. A fekete színű tárcámat a vécépapírtartó tetejére tettem, és sajnos teljesen véletlenül ottfelejtettem – emlékezett vissza Márta.
Barátnőjétől elköszönt, de a tárca hiányát már csak Kadarkúton vette észre, több mint egyórás távolságra a benzinkúttól. Azonnal szólt a barátnőjének, aki visszasietett, de a tárcának már csak a hűlt helyét találta meg.
Mártát a tragédia után a vidrák hozták vissza az életbe, a velük való törődés segített a gyász feldolgozásában. Márta csak annyit kér a megtalálótól, ha mást nem is, a fotókat küldje neki vissza a park címére: 7551 Lábod, Petesmalom Vidrapark.
A vidrák szerelmese
A Petesmalmi Vidrapark Somogyban, Mike és Lábod között terül el, 1998-ban nyitották meg. Márta nap mint nap a vidrák mentésén dolgozik. Segítettek például Lucán és Aladáron, mindkettejük anyját autó ütötte el. A parknak nemrégiben a 26. vidrakölyöknek sikerült otthont adnia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.