Díszkáposzta
Akár mínusz 10–15 fokig is bírja, így biztosan nem fagy meg. Dézsába vagy balkonládába is jól érzi magát, a fiatal növényeket érdemes árnyékos helyre rakni, így még színesebb leveleket hoz majd. Még a fagy beállta előtt kirakhatjuk a teraszra, de a földjét és a leveleket tartsuk nedvesen vízpermettel. A még színesebb hatásért vásároljunk több különböző fajtát.
Krizantém
Több méretben és színben is megtalálhatók, így nemcsak a temetőket díszíthetik, hanem a teraszokat is. Nem igényel sok törődést, viszont sokáig gyönyörködhetünk a virágaiban. Érdemes több fajtát választani a növényből, mivel mindegyik más időpontban hozza a virágait, így sokáig díszíthetik a balkont. Akár csokrot is készíthetünk belőle, amely a szobát is díszítheti.
Erika
Ősszel kezd el virágozni, fehér, rózsaszín, illetve vöröses színekben, majd január-február környékén éri el a virágzása csúcsát. A virágai apró harangokra emlékeztetnek, a teljes magassága pedig csupán húsz centiméter. Félárnyékos, napos helyeken érzi magát a legjobban.
Merjünk kísérletezni!
Az egyes virágokat akár egy nagyobb ládába is ültethetjük, így egy nagy színes virágcsokrok kapunk. Arra azonban figyeljünk, hogy a szárazságot kedvelő mellé ne a vízigényest tegyük. Akár kövekkel vagy dióval is díszíthetjük a földet, de november végéig a tök is remek díszítőelem lehet.
Téli jázmin
A tél végén gyönyörű sárga színben pompázik, azonban enyhe tél idején akár decemberben is találhatunk rajta bimbókat. Támasztékkal akár 3-4 méter magasra is felfuttatható, de metszéssel formázhatjuk is. Minden ta- vasszal érdemes megújítani a földjét, így még szebb lesz a következő évben.
Hangulatos kellékek
A tökéletes erkély elengedhetetlen kelléke a madáretető, amelybe szórjunk különböző magvakat, a meleg szobából pedig nézhetjük, ahogy esznek a szárnyasok. Készíthetünk környezetbarát madáretetőt is, amelyhez csupán egy tökre van szükségünk. Vágjuk félbe, majd szedjük ki a közepét, és töltsük meg magvakkal. Fel is akaszthatjuk egy kötéllel, de egy asztalra is letehetjük. Emellett a terasz hangulatát megadhatja még egy kültéri gyertya is.
Csarab
Sok helyen találkozhatunk vele, és rengeteg helyen beszerezhetjük. Nem nő magasra, körülbelül 20-50 centiméterre, és nem igényel tápanyag-utánpótlást, mivel a mészmentes sziklás helyeket kedveli. Virágai hosszúkásak, piros, fehér és rózsaszín színekben pompáznak akár télen is. Lehetőleg olyan helyre tegyük, ahol kap elég napfényt, mivel fényigényes növény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.