Felemelt egy dobozt, de erre nem számított

Felemelt egy dobozt, de erre nem számított

Japán
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 17. 18:00
Bors

Egy 79 éves japán férfi felemelt egy dobozt, majd erős fájdalmat érzett a vállában - írja a Daily Mail. Mint kiderült, a férfinek leszakadt a vállízületét tartó egyik ínszalaga, ami a bicepsszel köti össze a vállizommal és lecsúszott. A férfit szteroidos gyulladáscsökkentővel kezelték, illetve fájdalomcsillapítót is kapott, amíg a duzzanat nem enyhült. Négy hónappal a baleset után már nem érzett olyan erős fájdalmat, de a duzzanat megmaradt.

A duzzanat puha volt, mondhatni, párnás, amely akkor tűnik nagyon hangsúlyosnak, amikor a bácsi a könyökét elfordítja. Ez a deformáció gyakorinak számít az időseknél, mivel az izmok és az inak egy idő után elhasználódnak, de testépítőknél és élsportolóknál jóval korábbi életszakaszban is bekövetkezhet. Az ilyen betegeknél a duzzanat levitele után saját kötöszövet felhasználásával ínt hoznak létre, majd visszahelyezik az eredeti helyre a leszakadt részt, hogy a páciens újra tudja használni a karját.

Bár többekkel előfordul ilyen, azért nem számít mindennapinak az, ami a japán férfivel történt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.