Előzetesbe került a kőbányai bankrabló – fotók

Előzetesbe került a kőbányai bankrabló – fotók

kézsérülés
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 25. 15:30
Bors

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki csütörtökön kirabolt egy kőbányai bankfiókot. Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy a kényszer intézkedésre azért volt szükség, mert a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye fennáll. A döntés viszont még nem jogerős, mert a férfi és az ügyvédje fellebezett.

A tárgyalás után a férfi ügyvédje, Dr. Bajáky Tamás elmondta a sajtónak, hogy védence elismerte tettét, amit azzal indokolt, hogy olyan elnehezült és kilátástalan élethelyzetbe került, amiből nem látott más kiutat, csak a bankrablás elkövetését, mivel egy kézsérülése miatt nem tudott munkát vállalni, hogy becsületes úton jusson pénzhez. Sérülése miatt még most is kezelés alatt áll. Az ügyvéd azt is megerősítette, hogy a férfi ellen folyamatban van más eljárás is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy férfi fegyverrel rontott be a Kőrösi Csoma Sándor úton lévő bankfiókba Kőbányán. A 33 éves Sz. Károly még fegyvert is fogott a rendőrökre, de nem jutott messzire, menekülés közben, a fiók közvetlen közelében elgázolta egy kisteherautó. A korábban emberölés kísérlete miatt hat évet a börtönben töltött rabló könnyebb fejsüléseket szenvedett a balesetben, a mentők kórházba vitték, de nem volt szükség arra, hogy hosszan ápolják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.