Ambrus Attila: Apám halála térített jó útra

Ambrus Attila: Apám halála térített jó útra

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 26. 04:00
G. Sz.

A Viszkist, vagyis Ambrus Attilát sokan valódi vadembernek gondolják, pedig szabadulása óta minden tekintetben kiegyensúlyozott. Budapest közelében, egy kis faluban él fiatal feleségével, Rékával, kerámiáit gyártja a műhelyében, és ezt a harmóniát az sem zavarja meg, hogy újra reflektorfénybe került: az Antal Nimród rendezésében készült Viszkis-film máris nagy siker a hazai mozikban. Bár tudja, örökre támadni fogják a múltban elkövetett tetteiért, igyekszik bizonyítani, hogy már nem ugyan­az, mint aki bankot rabolt.

– Lassan már a macskáktól is bocsánatot kell kérnem azért, amit tettem. Való igaz, hogy sokáig éltem úgy, hogy nem lehetek rá büszke, és nem tudtam, mit jelent a munka. Több katartikus élményem is volt, amelynek köszönhetően már másképp látom a világot, és már nem elvenni akarok a társadalomtól, hanem valamit visszaadni, értéket teremteni – magyarázza Ambrus lapunknak. 

Persze a rácsok mögött sokáig a régi életére vágyott, és a balhék sem kerülték el.

– Sajnos a börtönben volt né­hány szemtől szembe párbajom, és ott az az alap, hogy fel kell tenni a kezed. Hála az égnek az esetek kilencven százalékát sikerült szóban rendeznem, de volt néhány olyan szituáció, amikor bele kellett menni a közelharcba. Persze hülyén jön ki, hogy én beszélek erről, aki fegyverrel jártam, és sokan jogosan teszik fel a kérdést, hogy mit pofázok én erkölcsről. Én nem pofázom, engem kérdeznek meg, nem én kopogtatok mindenhová, hogy velem foglalkozzanak – mondta.

A Viszkis életében a változást egy tragikus esemény hozta, ami után úgy döntött, elég.

– Az újságból tudtam meg, hogy édesapám meghalt, és éppen akkor ítéltek 17 évre. Apám már kilencéves koromban azt mondta, hogy a börtönben fogok elrohadni, és ez az emlék a halálakor annyira mellbe vá­gott, hogy be akartam bizonyítani: nem neki lesz igaza. Mivel nem hiszek a túlvilágban, már nem tudom elmondani neki, hogy nem feltétlenül volt igaza. Viszont ő látta már akkor is, hogy nagyon rossz úton haladok, és börtön lesz a vége annak, amit csinálok – emlékezett Ambrus, aki még mindig bánja, hogy apjával nem volt harmonikus a kapcsolata.

– Sajnos úgy kellett meghalnia, hogy neki lett igaza, és ez egy apa-fia kapcsolatban nagyon komoly lelki törést jelent. Ez akkor nagyon csúnyán megviselt. Abban az időszakban többször próbáltam megszökni a  sátoraljaújhelyi börtönből, de onnantól kezdve rájöttem, hogy nem sok esélyem van, és ha nem kezdek magammal valamit, akkor valóban a börtönben rohadok meg.

Megtalálta a lelki békét

Ambrus 19 éves felesége mellett talált rá az igazi lelki békére. Réka ruhákat tervez, és termékeit Ambrus kerámiáival együtt árusítják különböző piacokon. A Viszkis ugyan párkapcsolatában is maximalistának tartja magát, de harmonikus életet élnek a párjával és két kutyájukkal, már a családalapítás is a terveik között szerepel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.