81 évig dolgozott - hetekkel nyugdíjazása után elhunyt 

81 évig dolgozott - hetekkel nyugdíjazása után elhunyt 

élet
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 22. 14:00
Bors

Reg Buttress 94 évesen hunyt el, hetekkel a második nyugdíjazását követően - írja a The Sun magazin. A bácsi 1981-ben kezdett dolgozni az egyik walesi Sainsburyben. Először 1987-ben ment nyugdíjba, akkor 65 éves volt, de 6 héttel később újra munkába állt, mert unatkozott. A következő 3 évtizedben továbbra is rendesen dolgozott a szupermarketben, két hónappal ezelőtt viszont ismét nyugdíjba ment.

A Sainsbury megerősítette a hírt, hogy Buttress elhunyt, továbbá kiemelték, hogy Reg egy mindenki által szeretett kolléga volt, aki nagyon sok embert inspirált, és többek közt ezért is osztoznak a család és a barátok gyászával, ezekben a szomorú időben. A bácsi még augusztusban arról beszélt, hogy mennyire szereti a munkáját, azt hogy emberekkel találkozik, és kiemelte, 13 éves kora óta dolgozik, és sose volt munka nélkül.

Buttress csodálatos munkahelyként jellemezte Sainsburyt, ahol nemcsak a vásárolókat, de a kollégáit is imádta. A bácsi nem egy pozícióban volt 1981-től, hiszen nemcsak árazott, polcokat töltött fel, az ügyfeleknek is segített, ha kérdésük volt. Az idős férfi a munkát egy szénbányában kezdte kamaszként, majd miután onnan elbocsátották, egy gyárba ment, ahol nagyon keveset keresett csak.

Az otthonától a gyár 160 km-re volt, amit apjától kapott kerékpárral nem egyszer megtett, hogy lássa a szüleit. Ez után gőzmozdonyt vezetett, majd egy műanyagfeldolgozó üzemben helyezkedett el. Ezt követően ment a Sainsburybe.

Reg Buttress 65 évig élt házasságban, két éve hunyt el a neje.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.