Aktuális

Verebes István újra megszólalt a Marton-ügyben: Vagy öngyilkos lesz, vagy meghal

Bors

Létrehozva: 2017.10.26.

Egy héttel a nagy vihart kavart interjú után, Verebes István ismét megszólalt az ATV Egyenes beszéd című műsorban, hogy elmondja véleményét a Marton-ügyről.

A színész-rendező ezúttal úgy kezdte, hogy ő szolidáris azokkal, akiket szexuálisan zaklattak, ugyanakkor nem érti, hogy Martonnal kapcsolatban miért csak most szólalnak meg. És habár nem a most jelentkező áldozatokat vádolja, hanem a közszellemet, nem érti, hogy legalább egy nő miért nem jelentkezett korábban ezekkel a vádakkal.

Majd folytatta azzal, hogy ha az ő feleségével történne ilyesmi, ő biztosan farkasszemet nézne az elkövető illetővel, míg egy barátja, akinek a kislányát korábban szintén egy színházban abuzálta egy másik rendező, megfenyegette gyereke zaklatóját. Mert azonnal reagált, ahogy egy ilyen helyzetben kell.

Három pontban beszél az ügyről; következőként említi, hogy teljesen véletlenül találkozott a napokban Marton Lászlóval, aki – Verebes szavai szerint – a „halálán van.” „Vagy öngyilkos lesz, vagy meghal” – folytatta. Nem érti, hogy ezek után még mit akarhatnak tőle, ekkor Rónai Egon felveti, hogy valószínűleg egy bocsánatkérést. Verebes elmondja, hogy természetes egy ilyen támadás után a pánik, függetlenül attól, hogy igazak-e a vádak vagy sem, magyarázta. Ahogy másik lehetőségként magába is süppedhet, hogy majd néhány év múlva belássa, mit tett, ha tett valamit.

Majd folytatja, hogy részvéte és együttérzése Marton Lászlóé, hiszen őt az apja úgy nevelte, hogy „akkor kell valaki mellé állni, amikor szarban van”. Nem érti, miért kell így meghurcolni, akkor is ha bűnös, akkor is ha ártatlan.

Verebes szerint a bíróságon sem fog kiderülni, hogy ezekben az ügyekben kinek van igaza. Benne kételyeket ébresztenek a napvilágot látott történetek, mert ahogy ő megismerte Martont,

„ez nem jön ki belőle. (…) Megérezném, ha ez a perverzió benne lenne Marton Lászlóban”.

Azt is elmondta: engedtessék meg, hogy tisztelje a teljesítményt. Úgy gonolja, hogy nem attól lesz erkölcsi megtisztulás a színházi világban, hogy leveszik a műsorról a Pál utcai fiúkat.

Verebes arról is beszélt, hogy embertelen, amit Sárosdi Lilla magára zúdított, hiszen ellene is ugyanolyan gyűlölethullám indult.

Befejezésként azt a költői kérdést tette fel: „ha valóban keresztény ország vagyunk, miért nem követjük a krisztusi elveket, és bocsátunk meg Marton Lászlónak?”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188676_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási fordulat: Ukrajna elveszítheti legfontosabb szövetségesét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970708
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970708
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák