Szabolcs miatt bénult le a barátnője - körözik az írek, mert elhagyta a sérült lányt

Szabolcs miatt bénult le a barátnője - körözik az írek, mert elhagyta a sérült lányt

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 17. 05:10
Európai elfogatóparancsot adtak ki egy magyar férfi ellen, mert az általa okozott autóbalesetben ír barátnője lebénult. Szabolcs új életet kezdett Máltán, mégsem tudják elkapni.
BLN

Különös történettel állt a nyilvánosság elé Észak-Írországban egy 19 éves lány. Az angyali szépségű Anastassiya Phillips 2015 márciusában szenvedett autóbalesetet. A kocsit az akkor már egy éve vele élő magyar párja, B. Szabolcs vezette, a híradások szerint meglehetősen veszélyesen. A ka­rambolt a fiatalember gyakorlatilag karcolások nélkül megúszta, Anastassiya többszörös nyak-, csigolya- és bordatörést szenvedett. Azóta tolókocsiban él.

Szabolcs – aki az ír sajtó szerint Alexander Sándor néven is bemutatkozott – a kórházban egyszer meglátogatta a lányt, de hamar felszívódott. Kétszer jött csak vissza az országba, hogy meglátogassa a nővérét. Anastassiya családja teljesen összeomlott. – Két és fél éve tart ez a tortúra. Semmi mást nem szeretnénk, csak hogy Szabolcs bíróság elé álljon és a lányunk túl tudjon lépni rajta. Mert nem tud. Hallottuk, hogy Szabolcs Máltára költözött az édesanyjához, a rendőrség mégsem tett semmit – nyilatkozta a Belfast Tele­graphnak a lány apja, Paul.

A rendőrség csak idén augusztusban adott ki európai elfogatóparancsot Szabolcs ellen, miközben a férfi teljesen új életet kezdett. Egy olasz lánynak kezdett udvarolni, idén szeptemberben feleségül vette Olaszországban. Anastassiya családja a várható esküvőt jelezte a hatóságoknak, de a férfi azóta is szabadon utazgat, az útlevele is megvan. A család nem bízik abban, hogy a férfit valaha elfogják. Az északír rendőrség meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott az ügyről: „Érkezett hozzánk panasz a 2015 márciusában történt autóbaleset nyomozása miatt, de az még folyamatban van, többet nem tudunk mondani” – közölték.

– Reménykedem, hogy egy nap újra tudok majd járni, de az életem felborult. Ott kell hagynom az iskolát, mert nem tudok megbirkózni a fájdalommal. Nem tudom, merre tart az életem. Szabolcsnak nincs szíve – mondta szomorúan Anastassiya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.