Ifjabb Richter József kezét két vas és tizenhárom csavar tartja össze, amelyek megértek az eltávolításra, de a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, artistaművésze egyszerűen nem ér rá kés alá feküdni.
– Nem is egy, hanem két műtétre lenne szükségem, és a kettő között minimum három hétnek el kell telnie, de erre leghamarabb januárban kerülhet sor. Akkor lesz Monte-Carlóban a világ legnagyobb cirkuszfesztiválja, amelyet szeretnénk megnyerni – mondta Richter, majd elmesélte, hogyan kerültek a kezébe a fémek.
– Négy évvel ezelőtt egy balatoni előadáson az egyik lónak nem volt jó napja, és a szaltó lóháton produkciónál elmozdult, én pedig a porond szélére estem, ahol a lovak vágtáztak. Kórházba kerültem, megoperáltak. Azóta, ha lehet, még óvatosabb vagyok.
Arról, hogy a csontjait összetartó tizenhárom csavar semmiben sem hátráltatja Richtert, a magyar közönség is meggyőződhet, miután ma este a Papp László Arénában egy cirkuszi szupershow-val lép porondra német feleségével, Merrylu Casselyvel.
– Merrylu most tanul magyarul, ezért németül beszélgetünk, ami nekem nem okoz gondot. Féltem őt, így duplán óvatosak vagyunk munka közben – enged bepillantást az életükbe az artista. – Az év nagy részében utazunk, de azért van egy lakásunk Budapesten, ez az a hely, amit az otthonunknak nevezhetünk.
A cirkuszi szakmát a családok éltetik. Mivel a művészek rengeteget utaznak, szinte csak a saját világukat ismerik, ezért egymás között házasodnak, így kialakultak dinasztiák. Itthon úgyszólván minden cirkuszos közeli vagy távoli rokona a többieknek, és még a legtávolabbiról is pontosan tudja, hogy éppen hol és mivel lép fel. Műsorszámaik apáról fiúra szállnak. A két leghíresebb hazai dinasztia a Richter és az Eötvös, az előbbi hetedik, az utóbbi ötödik generációs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.