Lágerszakács volt Szibériában a 100 éves Laci bácsi

Lágerszakács volt Szibériában a 100 éves Laci bácsi

100 éves
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 15. 12:30
Bors

Betöltötte 100. életévét Zsíros László, aki az elmúlt egy évszázadban mindössze kétszer járt orvosnál. Egészségén az orosz hadifogság sem fogott ki. Egyszer volt életében influenzás, a második alkalommal pedig a szemészetre ment el, utóbbinál már 91 volt.  

Zsíros László 1917. október 4-én született Dolányban, ami ma már Benczúrfalvának hívnak. A százéves bácsi a sokszinuvidek.24. hu portálnak mesélte el, hogy fiatalkorában libapásztorként dolgozott, majd 22 évesen 1939-ben megkapta a behívóját. 42-ben leszerelt, de 44-ben újra be kellett vonulnia, ráadásul édesapjának úgyszintén. Éppen Csehországból tartott haza, amikor az oroszok útjukat állták, ahonnan egy oroszországi hadifogolytáborba vitték őket. A foglyok építkezéseken, fakitermelésen és bányákban dolgoztak. Laci bácsi elvégzett egy szakácstanfolyamot, és mivel a lágerszakács meghalt, így ő vehette át a helyét. Naponta kétszer kaptak enni, mindössze hatvan deka kenyér, reggelire szárított hal, estére kása, főzelék vagy káposztát és krumplit tartalmazó levest kellett készítenem – magyarázta Laci bácsi.

1947. május 5-én végre elengedték a fogságból. Neje nem is hitte, hogy valaha is visszatérhet férje, óriási volt az öröm, amikor mégis hazatért. A következő hetven évet boldogságban, egyetértésben élték le feleségével, egy lányuk született. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.