Aktuális

Jézusom! Eladó a lakás, amiben megjelent a Megváltó

Bors

Létrehozva: 2017.10.04.

Több mint kilencezren érdeklődtek a neten az elmúlt harminc napban az után a lakás után, amit tulajdonosa úgy hirdet az Ingatlanbazáron, hogy Jézus Krisztus többször is megjelent benne.

„Ez nem vicc, csupán az igazság. Természetesen önök döntik el, hogy hisz­- nek-e nekem vagy nem. Csak Istenben és Jézus Krisztusban igazán hívő érdeklődők jelentkezését várom. Hamarosan láthatják majd az első jelenés arcképének a materializálódását…” – olvasható a Győr-Marcalvárosban található, 68 négyzetméteres, háromszobás panellakásról, amit nem kevés pénzért, 26,7 millióért kínál a hirdető. Felhívtuk.

– Az első jelenés 2012-ben, a második 2016-ban volt. Mindkét Jézus-portré az előszoba járólapján jelent meg. Az egyik a bal szélén, a másik pedig tőle egy kicsit jobbra – mondta a férfi. – Több, Jézussal kapcsolatos látomásom is volt korábban. De egyszer az is megtörtént, hogy kinéztem az erkély ablakán, és délkeleti irányban az égen megjelent egy írás. Rögtön lejegyzeteltem, majd egy tanultabb barátommal megfejtettük az ősi rovásírás jelentését.

Ezt azonban csak egy személyes találkozón árulta volna el, miként képeket sem töltött fel az internetre a hirdetéshez.

– Elmentem az egyik szomszéd községbe, hogy elmeséljem az atyának, mi történt, de sajnos kétkedéssel fogadott. El sem jött, hogy személyesen megnézze, miről beszélek – mesélte a mélyen vallásos férfi, aki emiatt csalódott a katolikus egyházban, így az evangélikus felekezettel kezdett szimpatizálni. Az ingatlant egyébként először 33 millió forintért hirdette meg, aminek az volt az oka, hogy Jézust 33 éves korában feszítették keresztre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek