Ismét kifogták a milliós értékű gigapontyot, Púpost

Ismét kifogták a milliós értékű gigapontyot, Púpost

hal
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 10. 12:30
Nagyon úgy tűnik, hogy rekordra hajt a hal.
Hu-Zo

Jól érzi magát a Púpos névre hallgató tőponty Merenyén a horgásztóban, pedig ebben az évben már többször is kifogták. Nevét a fején található kis púpról kapta. A húsz­évesre becsült tőponty a júni­usi kifogásakor 38,25, augusz­tusban 39,4, és most 40,58 kiló volt a súlya – írta a Délmagyarország.

– Szeptember 18-án hajnali háromkor 10-15 perces kíméletes fárasztás után sikerült szákba tennem – mesélte Egyed Gergő a szeptember közepi élményét.

Regős György tógazda szerint ennek a halnak az eszmei értéke 2–3 millió forint körül van. Piacon egy másfél kiló körüli ponty ára több mint 1500 forint, a tízkilós értéke már húszezer, a húszkilósé pedig már több száz­ezer forint. Az ilyen halastavakon a nagy halak kifogása a cél, de az öt kiló felettieket már nem engedik elvinni. Ezeknek a konyhai értékük zsíros húsuk miatt nulla.

– Most hétvégén ért véget Merenyén a Bojlis Kupa – mondta a Borsnak Regős György. – A legnagyobb kifogott hal most 27 kiló volt, de ezenkívül volt még négy húsz kiló feletti. Ha jövő tavasszal akasztja meg valaki Púpost, akkor már a súlya meghaladhatja a hazai rekordot, ami jelenleg 40,7 kiló.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.