A kaliforniai Jessica Allen és férje, Wardell Jasper nagyon ráfázott. A szülők ugyanis egy kínai családnak akartak segíteni azzal, hogy a nő kihordja a gyermeküket - természetesen pénzért-, amelyet 2016 áprilisában be is ültették, majd védekeztek és csak azután szexeltek óvszer nélkül, miután az orvos a jóváhagyását adta - írja a Metro.
Amikor az első ultrahangra ment a nő, megállapították, hogy ikreket vár, és mindenki azt hitte, a csecsemők a kínai szülők gyermekei lesznek majd. Később kiderült, hogy kétpetéjű ikrek, de még ekkor sem gondolt senki semmilyen csavarra. A kínai házaspár még örült is, bár a béranyaságot bonyolító cég, az ikrek miatt 5000 dollárral megemelte a számlát. A kismama minden hónapban kapta az apanázst, és volt is hova tenni a pénzt, hiszen a család egy nagyobb otthonba szeretett volna költözni.
2016 december 12-én a szüléskor a gyerekeket Allen nem is látta, egyből a biológiai szülőnek adták oda őket. Miután elhagyta a kórházat, a kínai nőtől kapott egy fényképet, amelyben arra hívta fel a nő figyelmét, hogy bizony az egyik gyerek nem ázsiai. Azonnal DNS-vizsgálatra küldtek minden érintettet, így derült ki, a szuperfetációnak hála, Allen egyszerre volt terhes saját fiával és a kínai család gyermekével.
Mivel a törvények miatt jogilag a kínai család gyermeke lett a béranya saját fiai is, a szülőknek örökbe kell fogadniuk a saját gyermeküket, hogy törvényesen nevelhessék. A család viszont erre az esetre anyagilag nem volt felkészülve, ráadásul 7000 dollárt kellett fizetniük a papírokért és azért, hogy fiukat, amíg nem kapták meg, valaki gondozza, és még az ügyvédek is tartották a markukat.
Az ügynökség vezetője végül azt mondta, a kínai pár megnövekedett költségeit ők állják, vagyis visszafizetik a pénz egy részét, amelyet azért kértek tőlük, mert ikreket vár a kismama. Allen a hatalmas számla és az áruként kezelt fia után kissé összeomlott, de február 5-én végre egy pakolóban átadták a gyerekét, akire majd két hónapot várt.
A nő azért mesélte el a történetét, mert úgy véli, hogy nincs eléggé szabályozta a béranyaság, mert ahol egy ilyen esetre nincs forgatókönyv, ott bizony a béranyák nincsenek igazán biztonságban. Ő még szeretett volna a második fiával otthon maradni, ezért is vállalta el a béranyaságot, nem azért hogy harmadik fiáért harcolnia kelljen.
A nőnek egy 35 ezer dolláros szerződése volt az ügynökséggel, ahol garantálták számára, hogy egy órát az általa világra hozott csecsemőkkel tölthet a szülés után. Viszont ő egy pillanatra sem látta az ikreket, mert azonnal az újszülött intenzívre vitték őket, megfigyelésre. A kínai anya, vagyis a megbízó, egy mobilos képet mutatott csak az anyának, így tudta meg a kismama, hogy a csecsemők nem igen hasonlítanak egymásra.
A nő hangsúlyozta, nem bánja, hogy vállalta a béranyaságot, mert ha bánná, akkor harmadik fia léte miatt lenne szomorú, holott annak nagyon, de nagyon örül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.