ENSZ-békefenntartókat vádolnak nemi erőszakkal

ENSZ-békefenntartókat vádolnak nemi erőszakkal

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 12. 08:57
Bedrogoztak, majd megerőszakoltak mauritániai ENSZ-békefenntartók egy tizenéves lányt a Közép-afrikai Köztársaságban.
Bors, MTI

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet úgy tudja, helyi rendőrségi vizsgálat derített fényt arra, hogy egy vagy több békefenntartó követte el a bűncselekményt még szeptember végén Bambari városában. Az ENSZ úgy tudja, hogy az áldozat 16 éves. Az AI információ szerint viszont valójában 19. 

A jogvédők adatai szerint az áldozat elveszítette eszméletét, miután ivott a teából, amellyel a katonák megkínálták, később pedig csaknem meztelenül tért magához, és az orvosok kábítószert nyomait találták a szervezetében, valamint bizonyíthatóan megerőszakolták.

Hiába tárták fel a helyi hatóságok, hogy mi történt, ők nem vonhatják felelősségre az ENSZ kéksisakosait; a visszaéléseket elkövető békefenntartókat csak hazájukban állíthatják bíróság elé.

Az elmúlt években több afrikai ENSZ-misszió katonáiról derült ki, hogy nemi erőszakot követtek el vagy szexuálisan zaklattak helyieket, és Antonió Guterres ENSZ-főtitkár személyesen emelte fel a szavát az ügyben, s szögezte le, hogy az ENSZ-nek példát kell mutatnia, hogy nem tűri el az ilyesmit. Az AI szerint a mostani eset lesz a próbája annak, hogy mennyire lehet ezt a kijelentést komolyan venni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.