Előbb a hároméves gyerekét majd magát is levetette a hídról az apa

Előbb a hároméves gyerekét majd magát is levetette a hídról az apa

ledobta
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 01. 21:00
Bors

Pénteken este kapott a rendőrség egy bejelentést, hogy eg férfi kezében a hároméves gyerekével a boltoni Astley híd szélén áll. 

Az egyik szemtanú kiáltásokat és sikolyokat hallott, a férfi mély morgása mellet. „A kislány nagyon meg lehetett rémülve” – nyilatkozta. A 39 éves férfi tiltakozott az ellen, hogy beszéljen a rendőrség túsztárgyalójával, és a hídról a vízbe dobta a gyerekét, aki 10 métert zuhant.

Egy rendőrtiszt, aki ekkor már a folyóban volt, elkapta a gyereket, kórházba szállították, úgy tűnik szerencsére „csak” a csuklója tört el.

Ezután a férfi is leugrott a hídról, de neki még ennyi baja sem esett. Őt is gyorsan kimentették a vízből és kórházba szállították.

A boltoni rendőrségtől Paul Savill úgy nyilatkozott: Szerencsére a kislány gyorsan fel fog épülni a fizikai sérüléseiből, de a trauma, amin átesett, szívet tépő.”

Azt is hozátette, hogy a férfit letartóztatták, ahogy tudják, kihallgatják. Gyilkossági kísélettel gyanúsítják meg.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.