Csimpánzok tépték szét, 26 műtétet végeztek rajta

Csimpánzok tépték szét, 26 műtétet végeztek rajta

majom
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 29. 15:30
Bors

Szörnyűséges támadásnak esett áldozatul 5 évvel ezelőtt egy amerikai férfi. Andrew Oberle 26 éves volt, amikor egy főiskolai program keretében lehetősége nyílt egy dél-afrikai rezervátumban csimpánzokkal dolgozni. Az azonban minden bizonnyal egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy az általa imádott állatok egy napon valósággal megnyomorítják majd - írja a Daily Mail.

Márpedig két feldühödött csimpánz kegyetlenül elbánt vele. Áthúzták az elektromos kerítés alatt, majd fél mérföldön keresztül marcangolták, mígnem a rezervátum dolgozóinak sikerült megfékezni őket. Andrew azonban addigra az egész testén pokoli sérüléseket szenvedett: elvesztette a füleit, az orrát, mindkét lábfejét, valamint több ujját is.

A támadást követően 26 korrekciós műtéten esett át, majd hosszadalmas rehabilitáció következett. A most 31 éves férfi azonban valószínűleg sosem gondolta volna, hogy az élete 180 fokos fordulatot vesz majd. A St. Louis-i Egyetem Egészségügyi Karán létrehozta az Oberle Intézetet, hogy segítsen azoknak, akik hasonlóan súlyos traumákat éltek át. Számos előadást tart, emellett pedig a szerelem is rátalált, ráadásul immáron egy három hónapos kislány büszke apukájának is mondhatja magát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.