Aktuális

Az utolsó kívánságát teljesítették volna a fiúnak, de egy borzalmas élmény lett belőle

Bors

Létrehozva: 2017.10.01.

Egy hatéves brit kisfiúnak az volt „az utolsó és egyetlen kívánsága”, hogy a párizsi Disneylandet meglátogathassa. Layton Chapman agyi bénulásban és epilepsziában szenved, gyakorlatilag bármikor meghalhat, a Make-a-Wish nevű szervezet biztosított neki és családjának egy négynapos utat a vidámparkban.

A fiú szüleivel és két testvérével együtt érkezett meg a Disney falujának egyik hotelébe, ahol azzal szembesítették őket, hogy már két napja meg kellett volna érkezniük és másnap ki is kell jelentkezniük. Kiderült, hogy összekeverték a jegyeiket, ami azt is jelentette, hogy a parkba be sem léphettek, viszont a „falut” sem hagyhatták el. „Olyan volt mint egy börtönben” – mondta az anya a Hull Daily Mailnek. Végül kaptak a Disneytől egy szobát, de nem kaptak hozzá belépőt a vidámparkba. A hibát végül egy olyan jeggyel kompenzálták, amivel sorba állás nélkül próbálhatnak ki mindent, de mikor kipróbálták volna, kiderült, nem jó a jegy. Az ügyfélszolgálathoz irányították őket, ahonnan viszont elhajtották őket.

'Our holiday hell at Disneyland was more like being locked in prison'

A mum says her disabled son's "last and only wish" was ruined after she was marched out of Disneyland Paris by security guards. Little Layton Chapman, six, has quadriplegic cerebral palsy and epilepsy and could die at any time. He was granted a four-day trip to Disneyland by Make-A-Wish, which arranges experiences for children with life-threatening, medical conditions.

Laytonnak épp az út alatt volt a szülinapja, az egyik étteremben foglalt is a család egy asztalt és megrendelt egy tortát, de ezekből se lett semmi a jegykavarodás miatt. Az anya azt mesélte a lapnak, hogy ekkor már tényleg nem volt más kívánsága, csak hogy hazamehessenek.

Végül az utazást elintéző szervezet segített, a szülinapot is meg tudták tartani Layton szülinapját, de csak másfél napjuk maradt mindenre végül. És még ekkor sem sült el minden túl jól: Laytonnak sikerült találkoznia pár kedvelt mesekarakterrel, de például Donald kacsa, mikor megpróbálta megpuszilni, de megütötte valahogy véletlenül, ami miatt a fiú felordított. „Végig mosolygott, de valószínűleg ez volt az utolsó esélye egy nyaralásra” – mondta az anya.

A Disneynél és a Make-a-Wishnél is úgy nyilatkoztak, sajnálják az esetet, és közreműködnek a családdal, hogy valahogy kiengeszteljék őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat