A nyolcadik hónapban elvetették, kukába dobták, ma már 40 éves

1977. augusztus 29-én látta meg a napvilágot mindössze 1,30 kilóval Melissa Ohden. A közelében azonban nem volt egy szülő sem, mert az anyja azt hitte a terhesség nyolcadik hónapjában beadott mérgező ötnapos sóoldat kúra megölte, mikor elvetélt vele.

Melissa azonban túlélte, és csaknem 20 éven keresztül azon fáradozott, hogy rájöjjön, ki az édesanyja, és miért tette ezt. Ekkor derült fény neki arra is, hogy életét egy nővérnek köszönheti, aki egy halk sírást és mocorgást hallott a kórház egyik szemeteséből, és elrohant vele az intenzív osztályra.

Azt is megtudta Melissa, hogy pár órával később a a nővérek főnöke azt mondta beosztottjainak, hogy hagyják meghalni a gyereket. Mint kiderült, ez a nővér a saját nagymamája volt.

A ma 40 éves, Missuriban élő Melissát később örökbe adták egy családnak, végül 17 év kutakodás után talált rá vér szerinti anyjára.

Ekkor derült ki, hogy az anyja csak 19 éves volt a születésekor, a nagymama kényszerítette rá az abortuszra. De annyira le volt szedálva az anya, hogy nem vette észre, hogy a baba él.

„Hosszú és fájdalmas út vezetett a szégyentől és haragtól a hitig és a megbocsátásig. De nem engedem, hogy keserűség mérgezzen, úgy nem lehet élni” – nyilatkozta Melissa a Daily Mailnek.

A sóoldatos abortuszt (egyébként ezt a módot már betiltották) végző orvosok azt hitték az anya a 20. hetében lehet, de az igazság az volt, hogy már a 31.-ben. 

Mikor végül rátalált a nővér a szemetesben, sárgaságban szenvedett, légzési problémái és rohamai voltak. A várakozások szerint, ha túléli a kezdeti időszakot, akkor is látás- és hallásproblémákkal valamint fejlődési nehézségekkel kellett volna szembenéznie életében.

Háromhónapos volt, mikor örökbe vette az Ohden család. Noha voltak egészségügyi problémái a kezdetekben Melissának, ötéves korára teljesen egészségesnek nyilvánították.

14 éves korában a – szintén adoptált – nővérével való vita hevében derült ki Mellisának, hogy örökbefogadott gyerek.

Ez felborította az életét, dühös volt, fájdalmat érzett, bulémiás kezdett lenni, a szexhez és az alkoholhoz fordult tinédzseréveiben.

Aztán elkezdett egyetemre járni, mint később kiderült oda, ahová az anyja is járt, és ahol a nagyanyja tanárként dolgozott. 19 éves korában elkezdett kutakodni azután, kik is az igazi szülei. Hirdetést adott fel, évekig járt a könyvtárba, irattárba, átnyálazta a telefonkönyveket, hátha az majd segít, elment a kórházba, ahol megtalálták, de sokáig nem tudott meg semmi.

30 éves volt, mikor kiderült, mi az anyai nagyszüleinek vezetékneve, és hogy hol dolgoztak. Az ápolók évkönyvében rá is talált egy nőre, akiről azt gyanította, hogy a nagyanyja, írt neki levelet, amire a nagyapja válaszolt. Azt írta, hogy nem akkor született meg, amikor kellett volna, az anyját pedig nem találja meg rajtuk keresztül, mert már régóta nem tartják a kapcsolatot.

Aztán egy egészségügyi vizsgálat során még ebben az évben, véletlenül megláthatta a papírjain, hogy kik az igazi szülei, mint kiderült az apja ugyanazon a településen él, ahol ő. Megpróbálta vele felvenni a kapcsolatot, de sosem reagált semmire. Mint kiderült, azért sem reagált, mert időközben meghalt. A családja annyit tudott elmondani Melissának, hogy a férfi csak annyit mondott el nekik, hogy van valami az életében, amit nagyon szégyell. 

Ennél tovább azonban évekig nem jutott, két gyereke is született már Melissának, mikor egy levelet kapott az unokatestvérétől, aki megtudta, hogy él, és aki elmesélte neki, hogy a szülei főiskolai szerelmesek voltak, már jegyben jártak. Az anyja atléta volt, akinek emiatt nem mindig volt rendszeres a vérzése és csak a harmadik trimeszterben jött rá, hogy terhes. Nem akarta elvetetni a gyerekét, de a nagyszülők erre kényszerítették, mert nem fogadták el a szülők kapcsolatát. Az is kiderült, hogy az anyja testvére az ötnapos sóoldatos infúzió alatt megpróbálta kivinni a kórházból, de a kórház személyzete ezt megakadályozta, mondván, már túl késő.

Végül 17 évvel a kutakodás kezdete után, összekötötte az unokatestvér Melissát és az édesanyját, aki addig nem is tudott a létezéséről. Három évig cseteltek, mikor végül élőben is találkoztak.

Mikor tavaly májusban találkoztunk végül, láttam, ahogy a távolból közeledik, úgy érztem, el kell menekülnöm. Nagyon ijesztő volt.Aztán csak összeölelkeztünk és elkezdtünk sírni”