A KFC közölte, mi lett a megvert újságíró miatt indított eljárás vége

A KFC közölte, mi lett a megvert újságíró miatt indított eljárás vége

belső vizsgálat
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 20. 22:08
Bors

A Kentucky Fried Chicken éttermek magyarországi üzemeltetője ígéretéhez híven lefolytatta a belső vizsgálatot, amelyet azért kezdeményeztek, mert a múlt héten egy újságírót véresre vertek az egyik étteremben. Mint ismert, az Index munkatársa, Szabó Zoltán vasárnap szeretett volna enni az egyik fővárosi étteremben, ám csirke helyett alapos verést kapott.

A KFC azonnal jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, amely a jelek szerint pénteken lezárult. Ennek értelmében a cég megválik a biztonsági szolgálatot elvégző vállalattól, az aznap szolgálatot végző műszakvezetőt írásbeli figyelmeztetésben részesítették és nem láthatja el a pozíciójához tartozó feladatait, amíg nem teljesíti a számára előírt képzési programokat.

A cég továbbá jelezte, hogy felvette a kapcsolatot a helyben hagyott újságíróval, akinek kívánságát, miszerint a KFC utaljon át 500 ezer forintot egy általa megnevezett jótékonysági szervezetnek, mindenképpen teljesíteni akarják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.