Másodfokon tárgyalja a Debreceni Ítélőtábla annak a férfinak az ügyét, aki nevelt lányait molesztálta négy éven keresztül, 2010 és 2014 között – számolt be róla a 24.hu. Az egyik nevelt lányát, aki az első alkalmakkor még csak 11 éves volt, heti rendszerességgel zaklatta.
2014-ben megpróbálta a másik, akkor 14 éves nevelt lányát is „szexuális cselekmények végzésére” rávenni, ám ő ellenkezett, és közben megjelent a férfi gyermeke, így végül békén hagyta. De megfenyegette, megöli, ha eljár a szája, illetve arra kényszerítette, hogy figyelje a lakás környékét, hogy ne lephesse, zavarhassa meg őket senki, miközben a másik gyermeket molesztálja – írta a lap.
A férfit, akinek a nevelt lányai anyjától született egy gyereke 2012-ben, áprilisban 12 év fegyházbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék. Akkor a bíróság súlyosbító körülménynek értékelte, hogy a molesztálás évekig tartott, illetve, hogy a nevelőapa az eljárás alatt mindvégig közömbösséget tanúsított tette iránt.
A döntés ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így került az ügy az ítélőtáblára, ahol pénteken lesz az első nyilvános ülés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.