Rossz vonatra szállt az ausztriai menekült, Magyarországon kötött ki: talán vissza sem térhet 

Rossz vonatra szállt az ausztriai menekült, Magyarországon kötött ki: talán vissza sem térhet 

Ausztria
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 29. 21:00
Bors

Csak meg akarta látogatni barátait Mohamed Salad a burgenlandi Haracsonyban (Horitschonban), de végül a román határhoz közeli Nyírbátor menekülttáborában kötött ki.

Nagyjából két éve érkezett a férfi Ausztriába, pár hete egy menekülteket befogadó nagymartoni (mattersburgeri) családnál élt.

Előtte Haracsonyban élt Salad, ahová vonattal szeretett volna visszautazni még augusztus 24-én egy barátjával. Ekkor végzetes hibát vétettek, mert egy olyan vonatra szálltak fel, amely érinti Sopront. Itt leszállta,, hogy visszautazzanak Ausztriába, de letartóztatták, majd kihallgatták őket a helyi rendőrök. „Azt gondolták, hogy Magyarországon keresztül akart Ausztriába menekülni” – mondta a BVZ.at-nek a Saladot befogadó Maria Trippold, aki interneten tartja a férfivel a kapcsolatot.

Saladot és társát is a román határhoz közeli Nyírbátorba vitték, a barátnak viszont már volt osztrák tartózkodási engedélye, így visszatérhetett egy idő múlva Ausztiába, Saladnak viszont a menekülttáborban kellett maradnia.

Trippold a lapnak úgy nyilatkozott, hogy nem tudják, hogy menekülttáborban vagy börtönben van-e Salad, a férfi annyit mondott nekik, hogy nem mehet onnan ki. A nagymartoniak most megpróbálnak minden követ megmozgatni érte: „Nem teljesen egészséges, bélbaktériuma van. Csak kenyérlevest kap enni, nagyon rosszul megy ott a sora”.

Saladnak október 22-én lesz a meghallgatása, tudta meg a férfit elszállásoló Trippold. Nem tudni, mi lesz vele pontosan, és ami még borzasztóbbá teszi a helyzetét, hogy szeptember eljén lett volna Ausztiában az „interjúja” a tartózkodási engedélyért, amiért ha vissza is térhet, megint egy új időpontra kell jelentkeznie.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.