Aktuális

Romagyilkosságok: Rosszul emlékeztem, mert összeomlottam és rettegtem - állítja a hamisan tanúzó Nyafi

Bors

2017. szeptember 15. péntek 22:00

<p>Súlyos árat fizethet a Nyafi néven ismert nő azért, hogy megpróbált alibit igazolni a romagyilkosoknak a tiszalöki gyilkosság idejére. Az asszony korábban a halálbrigád vezetőjének tartott K. Árpád szeretője volt, most akár 8 évet is kaphat hamis tanúzásért.</p>

Bár a romagyilkosságok ügyében tavaly januárban jogerős ítéletek születtek, a magyar kriminológia történetében példa nélkül álló gyilkosságsorozat „utórengései” a mai napig tartanak. Jövő szerdán bíróság elé áll F-né Ny. Éva, aki korábban munkát adott a debreceni Perényi 1 szórakozóhelyen a romagyilkosoknak, sőt, egyikőjük, K. Árpád szeretője is volt.

A nő ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indul büntetőper, az ügyészség „életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményre elkövetett hamis tanúzás bűntettével” vádolja F-né Ny. Évát. A vádirat szerint az asszonyt tanúként hallgatták ki a romagyilkosságok ügyében a Budapest Környéki Törvényszéken, F-né Ny. Éva – annak ellenére, hogy a hamis tanúzás törvényi következményeire többször is nyomatékosan figyelmeztették – az alapügy lényeges körülményeiről több alkalommal is hamisan nyilatkozott. Az ügyészég börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

A Nyafi néven ismert nő bírósági meghallgatásán 2011. szeptemberében a Bors is jelen volt. A nő - korábbi rendőrségi vallomásaival ellentétben - ekkor alibit igazolt a tiszalöki gyilkosság idejére. Akkor a bírónak elmondta: a gyanúsítottak elfogása után négy napig egy titkos lakásban lakott a gyermekével, mert a rendőrök tanúvédelmi programba akarták bevonni. Kiderült azonban, hogy alig tud valamit a gyilkosságokról, ezért a nyomozók elengedték. Idegileg összeomlott, gyógyszeres kezelésre szorult, a kihallgatásain nem is tudta, mit beszél. 

– Azt mondtam, hogy Árpád és István nem dolgozott a tiszalöki gyilkosság idején, pedig ez nem így volt. Este nyolcig bent voltak a Perényi 1 klubban – mondta a tárgyalóteremben Nyafi. – Rosszul emlékeztem, mert összeomlottam és mert rettegtem. Ösztönösen védeni akartam magam, ezért terhelő vallomásokat tettem. Azt hittem, én is részese vagyok egy sorozatgyilkosságnak, és életem végéig börtönben leszek - mondta a 2011-es tárgyaláson Nyafi, aki hozzátette: biztos benne, hogy nem a négy férfi követte el a gyilkosságokat.

Ismeretes: a romagyilkosságokért K. Árpádot, K. István és P. Zsoltot tényleges életfogytiglani fegyházra ítélték. Negyedik társuk, Cs. István 13 évet kapott. A megállapított tényállás szerint K. Árpád és testvére, K. István, valamint P. Zsolt 2008-2009-ben kilenc helyszínen hajtott végre fegyveres támadást romák otthonai ellen. Negyedik társuk, Cs. István a két utolsó támadásban vett részt sofőrként. A bűncselekmény-sorozat következtében hat ember, köztük egy gyermek meghalt, öten súlyosan megsérültek. Az elkövetők összesen 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, 55 ember testi épségét veszélyeztették.

Az elkövetők 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán hajtottak végre támadást. A kislétai és a tiszalöki bűncselekménynek egy-egy, a nagycsécsinek és a tatárszentgyörgyinek két-két halálos áldozata volt.

További cikkek

Sztrók

Maradandó károsodást szenvedett a sztrókja után M. Richárd

Tragédia

Holtan esett össze az iskolában a hetedikes diák

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

BL: nem játszhatnak Franciaországban az oltatlan Chelsea- és Real-játékosok

borsonline.hu

A szíven döfött Sándor utolsó szavai: Betörőt fogtam, megszúrtak

travelo.hu

Hihetetlen látvány: havazott a Szaharában

vg.hu

Visszavonulót fújt a forint

feol.hu

Kigyulladt egy szemétledobó Székesfehérváron, 30 embernek kell elhagynia a lépcsőházat

origo.hu

Óriási, érintetlen korallzátonyra bukkantak Tahiti partjainál

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a szárnyaló Montenegró a horvátokat is elpáholta

vg.hu

Hatékonyabb lehet az omikron ellen a Szputnyik a Pfizernél

szon.hu

Pikáns jelenet - melltartóban táncol Barbi (videó)

vg.hu

Katonákat küldenének Romániába

origo.hu

Már Magyarországon is rendelhető az új Opel Astra, az árától hanyatt fog esni

origo.hu

Fontos határidő jár le ma a gyermeket nevelők adó-visszatérítésénél