Nem semmi, mire használja bankkártyáit László - nem, nem fizet velük!

Nem semmi, mire használja bankkártyáit László - nem, nem fizet velük!

festészet
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 10. 14:30
BLN

Különös technikákat használ festményeihez egy szekszárdi képzőművész. Biszák László festett a vászon mellett farostlemezre és csomagolópapírra is, ecseten kívül pedig használt festőkést, spaklit, szórópisztolyt, gumilapot. Újabban bankkártyával kísérletezik. A Tolna Megyei Online-nak azt mondta: a kártyáknak van tartásuk, mégis hajlékonyak, és nagy felületek gyorsan megdolgozhatók velük. Persze csak a lejárt kártyákat festékezi be. Mostanában leginkább a nagyvárosi fények, az esős hangu­latok megörökítése érdekli az 58 éves alkotót.

„Nem köteleztem el magam egyetlen irányzat mellett sem. Örömmel próbálok ki mindent, ami számomra új és érdekes, a törölt, fújt, rücskös képektől a domborműves alkotásokig. Utóbbiakat általában megrendelésre készítem konkrét személyek testrészeiről, a megrendelő ízlése és kívánsága szerint” – írja honlapján Biszák László.

Egy időben halotti maszkok készítését is vállalta az elhunytak arcáról levett minta alapján. Több mint száz kiállítása volt már, nemrég Budapesten nyílt tárlata a MOM Sportközpont Galériájában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.