Aktuális

Nem ez az első durva lépése a Csenge osztályát kiakasztó tanárnak

M. N.

2017. szeptember 9. szombat 05:10

Aláírást gyűjtenek Ózdon dühös szülők egy magyartanár ellen, aki szerintük a borsodnádasdi K. Csenge meggyilkolásán viccelődött. Az egyik helyi középiskolában tanító pedagógus azonnali felmentését követelik, mivel botrányos házi feladatot adott a gyerekeknek, akiknek pár nappal korábban halt meg az osztálytársuk, Csenge. Olyan szavak, szókapcsolatok helyesírásának kellett utánanézniük, mint a vízbefúlás, az élet-halál harc vagy az elsőfokú ítélet. Miközben diktálta nekik, különböző megjegyzéseket tett.

– Egyebek között azzal viccelődött, hogy „természetesen majd utolsó útjára kíséritek. Érzitek az iróniát? Mert nem tud járni”, mondta nevetve. „Valaki így megy el, valaki úgy”, utalt egy másik lányra, aki otthagyta a sulit – állította egy édesanya a Borsnak. 

– Két éve jártam az órái­ra, borzalmas élmény volt. A tanár úr miatt mentem át egy másik iskolába – mondta volt tanítványa, Bercsényi Eszter. – Mindig ötös tanuló voltam, de képtelen voltam megfelelni neki. Félelemben mentünk be az óráira, sőt láttam lányokat, akik miatta sírtak a mosdóban, mert előzőleg nekik tartott órát. Engem is nagyon megviselt a bánásmód és a folyamatos stressz, egyszer kórházba is kerültem miatta.

Eszter szerint amikor a tanár megtudta, hogy inkább továbbáll, mint hogy az óráira járjon, összetette a két kezét, és azt mondta: „hála istennek, hogy nem leszel”. Több volt diákja is azt állította munkatársunknak, hogy a középkorú tanár öntörvényű és igazságtalan volt. A beceneve állítólag Hentes az iskolában, a tanítási módszerei és fehér köpenye miatt.

Ha sikerül a megfelelő számú aláírást összegyűjteniük, akkor a szülők az önkormányzat segítségével a tankerület igazgatójához akarnak fordulni, és belső vizsgálatot fognak követelni. A pedagógus nem kívánt nyilatkozni, és az iskola is elzárkózott mindennemű megkeresésünktől.

További cikkek

Bűntény

Élő adásban rontotta meg kislányait a horroranya

Szörnyű

Ájultra erőszakoltak egy 5 éves kislányt, jelenleg is küzdenek az életéért

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 25.: sorsfordulat vár a Bikára, a Szűz szerencsés

ripost.hu

Tegyél kurkumát az arcodra, elképesztő lesz a hatás!

origo.hu

Úgy döntött, hogy pont a szakadék szélén fordul vissza, ami ezután jött, arra nincsenek szavak

origo.hu

Elrontott plasztikai műtét miatt évek óta nem tudja lecsukni a szemeit egy férfi

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: „A horvát politikusok tanulhatnának a magyar sportberuházásokból”

origo.hu

Megbírságolta az egyik legnagyobb hazai biztosítót az MNB

mandiner.hu

Orbán Viktor a hétvégén Madridban európai konzervatív vezetőkkel tárgyal

life.hu

Ez a hatóanyag gyorsítja a koronavírusból való felépülést: gyógyszertárakban vény nélkül kapható

metropol.hu

Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök a Camponához, tragikus baleset történt

origo.hu

Saját építésű kamerájával készít elképesztő képeket egy férfi Kanadában - galéria