Ázsiai vagy márványpoloska
Ázsiából érkezett és valószínűleg szintén gyümölccsel került hozzánk. Növényi nedveket szívogatnak friss hajtásokból, termésekből. Emberre teljesen ártalmatlanok.
– A poloskákkal az a legnagyobb baj, hogy egyelőre nálunk nincsenek természetes ellenségeik. Ha hozzáérünk, büdös kémiai anyagot bocsátanak ki magukból, ezért nem pusztítják a madarak sem – mondta a Borsnak Sár József entomológus.
Nyugati levéllábú poloska
Észak-Amerikából körülbelül három éve került be hozzánk a feltételezések szerint fenyőfaszállítmányokkal. Jellegzetessége a levélhez hasonló nagy lába. Nagyon hamar hozzászokott az itteni környezethez, ugyanis már nem csak a fenyőfás területeken, hanem mindenhol megtalálható. Ez a legnagyobb poloskafaj Magyarországon.
Zöld vándorpoloska
Etiópiából gyümölcsszállítmánnyal érkeztek hazánkba körülbelül három-négy éve, és úgy tűnik, nagyon jól érzik itt magukat nálunk. Már a magyar állatvilág részét képezi.
Hogyan védekezhetünk?
– Amíg van mit enniük, addig aktívak, ha jön a tél, áttelelő helyet keresnek, ezért húzódnak be a lakásokba, de áttelelnek akár fakéreg alatt is. Ezeknek az állatoknak a „vérében” van fagyálló folyadék, ami szintén segíti a túlélést. A rovarokat a lakásból rovarirtóval nem lehet teljesen kiirtani, mert képesek a legkisebb helyekre is elbújni, és nagy titkuk, hogy roppant gyorsan szaporodnak, akár évente több alkalommal is Olyan rovarfajt, amelyik valahol jól érzi magát, képtelenség kiirtani, legfeljebb ritkítani lehet. A poloska lakásba jutását szúnyoghálóval akadályozhatjuk meg, és ha már bent van, rovarirtó sprayvel lehet lefújni. Ezek egyébként emberre ártalmatlanok, a mezőgazdasági károkat pedig még nem tudjuk felmérni, annyira újak. Összegezve, ezek a poloskák az emberekre nem ártalmasak, de kellemetlenek – mondta Sár József.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.