Aktuális

József botrányos története: Túl nagy műlábat kaptam

R. K.

Létrehozva: 2017.09.12.

Szégyenteljes kálváriába keveredett egy Bu­dafokon élő idős férfi. Szabó József még 2013-ban lépett bele egy üvegszilánkba, amelynek a kezelésével addig vártak az orvosok, amíg a seb elfertőződött. Emiatt három ujját is amputálni kellett a jobb lábán. Egy év múlva a probléma to­vább súlyosbodott, így muszáj volt a fél lábfejét is eltávolítani. A kegyetlen fertőzés idén ja­nuár­ban tetőzött, így nem volt más lehetőség: térd felett el kellett távolítani a fertőzött végtagot.

A 74 éves férfi ezt követően az egyik fővárosi kórházon keresztül műlábat igényelt.

Az illetékes ki is jött hozzá, és felvette a méreteit. Csakhogy mindezt alaposan elbaltázta.

– Nagyjából egy-két hónapot kellett várnom arra, hogy megérkezzen. Mikor azonban felpróbáltam, igencsak meglepődtem, mivel szó szerint lötyögött benne a lábam, így képtelen voltam járni benne – fakadt ki József a Borsnak.

– Egyből jeleztem a problémát. Többször ki is jöttek, de egyetlen alkalommal sem sikerült orvosolni a hibát. Mára odáig jutottunk, hogy rám se hederítenek, hiába küzdök. Jeleztem a problémát a kórháznak is, de ők is csak széttárták a kezüket, mondván, szerződésben állnak a szakemberrel – mesélte szomorúan a Borsnak József.

A férfit nagyon megviseli, hogy hónapok óta képtelen elhagyni az otthonát önállóan. József úgy érzi, nem szolgált rá arra, hogy semmibe vegyék, és ne törődjenek vele azok az emberek, akiknek alapvetően a segítségnyújtás lenne a feladatuk. Megoldást jelenthetne, ha egy új műlábat készíttetne, ez azonban rendkívül sokba, négy-ötszázezer forintba kerülne. Ám ezt sajnos József nem engedheti meg magának, sajnos nincsen ennyi pénze.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek