Aktuális

Ikertestvérébe vágta a kést

M. S.

Létrehozva: 2017.09.14.

Közismert, hogy az ikrek között erősebb a kötelék, mint a „normál” testvérek közt. Ám egy közös otthonban élő füzesgyarmati ikerpár története mintha rácáfolna erre. Köztük ugyanis feszült volt a viszony, gyakran veszekedtek, verekedtek is.

A Békés Megyei Főügyészség szerint múlt héten kedden is összeszólalkoztak. Egyikük kiverte fivére kezéből a poharat, majd a szekrényből elővett egy konyhakést, aminek tizenöt centis pengéje van, és a hasába szúrta. Ezután a nadrágja szárába törölte a pengét, és bement a szobába tévét nézni – teljes közönyt  tanúsítva. Testvére valahogy segítséget tudott kérni, így sikerült megmenteni az életét. A 49 éves férfi letartóztatását súlyos testi sértés miatt kezdeményezték – tudtuk meg dr. Veress Gabriella Békés megyei főügyésztől.

Az ügy pikantériája, hogy a támadót korábban már felfüggesztett  börtönbüntetésre ítélte a Szeghalmi Városi Bíróság a testvére bántalmazása miatt. Legutóbb augusztusban indult eljárás    ellene, amikor is egy kábellel verte meg. Csehák Hajnalka pszichológus azt mondja: igen ritka az ikrek között az erőszak.

– A pszichológia tudománya abszolút igazolta, hogy az ikrek jobban ragaszkodnak egymáshoz, sokkal erősebben működnek közöttük a megérzések. Ha például egy ikert sérülés ér, a testvére akár több száz kilométer távolságban is megérezheti, és ugyanazon a ponton tüneteket, bőrpirosodást produkálhat – erősítette meg a szakértő.

Döfött a modell is

Nem találtunk olyan hazai esetet, amikor ikrek tettek volna kárt egymásban, és az internetet böngészve külföldön is kevés példára bukkantunk. 2015-ben Angliában letartóztatták a 22 éves horvát modellt, Sara Grkovi-ot, aki konyhakéssel megsebesítette a testvérét, Dajanát. Állítólag egy férfi miatt vesztek össze az egypetéjű ikrek. Dajana túlélte a támadást. 2010-ben az északnyugat-angliai Cumbriában 12 embert lőtt le egy ámokfutó. A brit média szerint Derrick Bird családi viszályok miatt kattant be, és saját ikertestvérét is megölte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088012
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088012
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715088012
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088012
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?