Hatalmas szerelem volt, a fiú azonban egyszer csak nem jelent meg többé

Hatalmas szerelem volt, a fiú azonban egyszer csak nem jelent meg többé

titkos
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 25. 12:00
Bors

Takács Ilonát tizenhat évesen érintette meg először a szerelem, melynek emléke egy életen át elkíséri. A fiatal lány a KISZ- klubban találkozott a nála egy évvel idősebb, sármos Istvánnal, aki iránt azonnal szerelemre lobbant. Érzései nem maradtak viszonzatlanok, az illedelmes, jól nevelt fiú először megkérdezte a lányt, udvarolhat-e neki, majd az igen után elkezdődött kalandos, romantikus kapcsolatuk. 

– Az első hetekben csak kézen fogva sétáltunk a városban, délutánonként fagyiztunk, vagy beültünk inni egy üdítőt valamelyik presszóba és nagyokat beszélgettünk. Később már az erdőig merészkedtünk, együtt hallgattuk a természet ezernyi hangját. Élveztük egymás társaságát, noha a kapcsolatunkat a szülei miatt titokban tartottuk, ugyanis Pista gazdag családba született, és hasonló anyagi helyzetű lányt szántak mellé – osztotta meg velünk emlékeit a ma már hatodik évtizedét taposó Ilona. 

A pár közel másfél évig bujkált, de kapcsolatukat nemhogy megkeserítette, de megerősítette a titkos szerelem. A boldogságuknak aztán olyan hamar szakadt vége, amilyen gyorsan elkezdődött.

– Pistát elvitték katonának, így a főiskolát sem tudta elkezdeni, pedig kérvényezte a katonai szolgálat halasztását. El sem tudtam képzelni nélküle a napjaimat, előre elsirattam a boldogságunkat. Az utolsó estén csak némán fogtuk egymás kezét – meséli az asszony. – Ritkán kapott kimenőt, de ha mégis, akkor mi voltunk a világ legboldogabb párja. Egy napon azonban nem jött többé. Az egyik katonatársával épp hazafelé tartottak autóval, amikor a másik srác a jeges, havas úton elvesztette uralmát a kocsit felett, és egy fának csapódtak. Az első hírek még arról szóltak, hogy az egyikük  csak könnyebb sérülést szenvedett, imádkoztam, hogy ő legyen az. Aztán kiderült, hiába minden ima, mindkettőjüket elvesztettük.

Borzalmas hetek, hónapok következtek a fiatal lány számára. Hosszú időbe telt, mire feldolgozta kedvese halálát. 

– A szívemben a mai napig van számára egy titkos rekesz, melynek zárján az a kérdés olvasható: „Mi lett volna, ha?”

Az első szerelem

Mindenki életében meghatározó az első szerelem. A Bors hétfőnként jelentkező rovatában a hírességek mellett olvasóink is vallanak. Várjuk további történeteiket, lehetőleg fotóval! Írja meg, mi lett a kapcsolat vége, és tudja-e, mi van egykori szerelmével!

Cím: [email protected]

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.