Azt hitte taxit int le, élete legszörnyűbb tévedése még pénzébe is került

Azt hitte taxit int le, élete legszörnyűbb tévedése még pénzébe is került

szexuális erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 08. 21:00
Bors

Egy nottinghami átmulatott éjszaka után egy nő, akit az angol médiában nem neveztek a nevén, taxit szeretett volna leinteni, de ez nem ment elsőre, sorra húztak el a nő és társasága mellett a taxik, míg végre megállt egy autó. A február 4-én történteket a rendőrök gyorsan kiderítették, hogy négyen állították meg a 32 éves Farhad Mostafa autóját, aki készségesen meg is állt, a nő és társasága pedig be is pattant az autóba, amiről úgy hitték, hogy egy taxi. A sofőr elvitte a társaság két férfi tagját, ahová kérték, majd a harmadik utast is kitették - írja az IBT.

A gyanúsított ekkor már a nő combjára tette a kezét, de a nő visszautasította. A férfi végül elvitte a nőt a címre, az áldozat pedig 10 fontot fizetett a fuvarért. A férfi elvette a pénzt, de nem engedte kiszállni a nőt, majd megerőszakolta. A nő sikeresen menekült ki a helyzetből, otthon pedig első dolga volt, hogy értesítse a rendőrséget, amely letartóztatta a férfit, akiről kiderült, hogy nem is taxis. Pontosan nem tudni, hogy a férfi taxisnak álcázta magát, vagy az egészet a kissé kapatos társaság félreértette, mindenesetre a férfi csak eleinte volt kézséges.

A nyomozás és a tárgyalás során a gyanúsított tagadta a nemi erőszakot, ám ellene bizonyítékként szolgált, hogy megtaláltak egy használt gumióvszert, amely az ő DNS-mintáját tartalmazta, a bíróság pedig szeptember 7-én hatéves börtönbüntetésre ítélte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.