130 kilométert repült az esküvői lufi

130 kilométert repült az esküvői lufi

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 08. 10:30
L. B.

Az egész család meglepődött, amikor a nyaralás közben egy vadidegen férfi kereste fel Zsuzsát a Facebookon, hogy egy kilyukadt lufira kötött – az ő nevére felcímzett – borítékot talált egy puszta közepén. Később kiderült: egy kreatív esküvői akció végződött így sikerrel.

– Július 5-én volt a szűk körű esküvőnk Bugyi településen, aminek a keretein belül a családtagok és a közeli barátok egy-egy hé­liummal megtöltött léggömböt engedtek ünnepélyesen a magasba – mondta a Borsnak Zsuzsa – A hófehér lufikra egy megcím­zett levelezőlapot kellett tenni, amire minden vendég ráírta a saját fogadalmát vagy éppen a jókívánságát.

Szinte hihetetlen, de az egyik küldeményt a szertartás helyszínétől több mint 130 kilométerre, Mezőtúr külterületén találta meg egy férfi, aki először nem tudta mire vélni a csomagot, de aztán gyors kutatásba kezdett a neten. 

– Nagyon meglepődtünk és örültünk is neki, hogy két hónappal a szertartás után visszaért az első levél. Természetesen felajánlottam a postaköltséget, de nem fogadta el a kedves megtaláló. Amikor visszakaptuk a levelet, ki­derült, hogy az egyik nagymama üzenete jött vissza, miszerint szívesen lát minket egy jó kis ebédre – tette hozzá a fiatal feleség. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.