Vizsgálatot indítottak a strandon a vadmalacot kivégző vadász ellen

Vizsgálatot indítottak a strandon a vadmalacot kivégző vadász ellen

strand
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 08. 09:30
R. K., M. N.

A hőség elől a balatonszepezdi szabadstrandra menekülő kis vadmalacot a strandolók szeme láttára lőtt le egy vadász – írtuk hétfőn.

Lapunk úgy értesült, hogy a Csobánc vadásztársaság vezetője belső vizsgálatot indított a saját vadásza ellen. A legalább öt-hat kilós állatot még múlt pénteken egy balatonszepezdi strandon végezték ki a fürdőzők szeme láttára. Úgy tudjuk, az állat a strandot körülvevő kerítéstől, az egyik fa alatt feküdt. Értesítették az önkormányzatot, akik a helyi vadászegyesülethez fordultak. 

A Borsnak egy helybéli elmondta, hogy a kismalacot előzőleg percekig kergették a fürdőzők, amitől elfáradt és kidőlt. Volt, aki sérülést is látott az állaton, egyesek szerint ezért történt meg a kilövése. A lapunknak nyilatkozó másik szemtanú elmondta, továbbra sem tud napirendre térni a történtek felett. 

– Mi lett volna, ha ne adj Isten gellert kap a golyó? Bármelyik fürdőző megsebesülhetett volna. Ráadásul, hogy lehet rendőrségi biztosítás nélkül csak úgy bármilyen állatot kilőni egy strand környékén, ahol családok töltik a szabadidejüket? Pánik is kitörhetett volna. Ez egyértelműen rettentően veszélyes, még akkor is, ha egy vadász elméletileg érti a dolgát – értetlenkedett László.

Az esetet a Balatonfüredi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.