Aktuális

Új szülőket keres kisgyermekének a haldokló édesanya

Bors

Létrehozva: 2017.08.20.

Az egész világot körbejárta és megrázta a szibériai Svetlana Maximova története. A nő még csak 26 éves, de halálos betegség, azaz AIDS-es. Ő azonban nem maga miatt aggódik, hanem ötéves kisfiáért, Artemért. Sorsát a Channel TV műsorában fedte fel, azt remélve, így könnyebben talál új családot a kisfiának.

"Igyekszem nem tükörbe nézni. Folyamatosan hullik a hajam és lefogytam. Bármelyik pillanatban lebénulhatok" – tette a őszinte, megrázó vallomást Svetlana a műsorban. "Napról napra rosszabbul érzem magam, már csak azt szeretném, hogy találjak a fiamnak egy szerető családot."

Svetlana kilenc éve fedezte fel a betegségét, maga sem tudja, hogyan kaphatta el. Fia szerencsére nem fertőződött meg, viszont arról sem tud, hogy édesanyja haldoklik. "Senki sem tudja, hogy mennyi időm van hátra. Talán hónapok, esetleg egy év. A gyógykezelés már nem segít. Csak éjszakánként sírhatok, mikor a fiam nem lát. De néha mellé fekszem, ez segít. Nappalra minden erőmet össze kell szednem érte."

"Tudni akarom, hogy Artem jó kezekbe kerül" – szögezte le Svetlana. "Az új szülei biztosítanak majd neki játékokat, iskoláztatást: mindent, amit én már nem adhatok meg" - tette hozzá reménykedve. Havonta tíz napot tölt a nő kórházban, mert a betegsége miatt legyengült az immunrendszere és szinte mindent lekap. Vannak napok, mikor nehéz levegőt is vennie, néha pedig annyira elgyengül, hogy a kanalat is alig bírja tartani. Kiesik a pohár a kezéből, ha inni akar. "Ilyenkor csak lefekszem, a fiam pedig odajön megkérdezni hogy vagyok, és hívja-e Lyubát, a háziorvosunkat. De már ő sem segíthet rajtam."

Svetlana bár nem meri elmondani a fiának, mennyire kevés idejük van már együtt, elkezdte felkészíteni őt a tragédiára. "Néha megkérdezem tőle: mi lesz, ha egy nap el kell mennem, és nem vihetlek magammal? Kérdéssel válaszol: miért? Csak azt tudom erre felelni, hogy egy nap, ha kicsit idősebb lesz, majd megérti. Próbálok úgy viselkedni vele, hogy ne ragaszkodjon hozzám az anyjaként."

Rövid élete alatt jutott bőven neki a tragédiákból. Svetlana a műsorban azt is elmondta, hogy ő is árvaként, nevelőszülőkkel nőtt fel. Tíz éves volt, mikor az apja meggyilkolta az édesanyját, és egy erdőben rejtette el a holttestet.

Svetlana végső elkeseredésében kereste fel a Channel TV-t, hogy műsorukban kiöntse szívét, s nagyobb közösséghez érjen el utolsó kívánsága. Bár Svetlanának vannak rokonai, egyikük életkörülményei sem olyanok, hogy bevállalhassák a hatalmas feladatot: tovább nevelni a félárván maradt Artemet. Fia édesapjára sem számíthat: már évekkel ezelőtt magukra hagyta őket, és bár a műsor segítségével sikerült a nyomára bukkanni, az ő élethelyzete sem teszi lehetővé egy kisgyermek nevelését.

A műsorban beszélt a mit sem sejtő Artem is, szavai mindenkit meghatottak. "Amikor felnövök, lesz egy saját házam, ott fogok élni az anyukámmal" – mondta az ötéves kisfiú.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni