Aktuális

Gittára még utoljára rásóztak egy régi kétezrest

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2017.08.01.

<p>A régi két- és ötezer forintos bankjegyekkel hétfőn lehetett utoljára fizetni. Az utolsó napon arról kérdeztük az embereket, külföldi turistákat, hazai vevőket és eladókat, hogy tudnak-e erről.</p>

Az első külföldi csoport, akikbe belebotlottunk, egy öttagú angol társaság volt. Azt mondták, hogy lent voltak a balatoni zenei fesztiválon, és már ott figyelmeztették őket, hogy erre a pénzcserére fi­gyeljenek.

Ezzel szemben a francia turista, Thibault semmit nem tudott a bankjegycseréről, senki nem figyelmeztette rá a szállodában, de szerencsére már nem is kell vele foglalkoznia, mivel este elutazik.

A három német fiatalból álló társaság is tájékozott volt. Michael azt mondta, hogy egy boltban már figyelmeztették őket, és figyelnek is rá, de mivel nem látták még a régi bankjegyeket, ezért nem tudják, hogy mire. Abban bíznak, hogy mivel a készpénzük éppen elfogyott, a bankautomaták már csak újakat fognak kiadni.

Petró József hentes boltjában is tudnak a cseréről, de nemcsak ők, hanem a vevők is:

- Természetesen figyelünk rá, de az utolsó nap még kötelező elfogadnunk, és ugyanez vonatkozik a vevőkre is. Mivel az esti zárás után mi a bevételt elvisszük a bankba, ahol a régi bankjegyeket is el kell fogadni, ezért nem csinálunk gondot abból, ha egy vevő megkér minket, hogy új pénzt adjunk vissza. Holnap és holnapután is elfo­gadjuk majd a régi bankjegyeket.

Varga Gitta vevőként éppen az utolsó nap kapott régi kétezrest: 

- Bármennyire is próbáltam odafigyelni, valamelyik élelmiszerboltban mégis kaptam belőle. Nagy problémát nem csinálok ebből, még ma én is fizetek vele valahol. Egyébként szerintem nem nagy utánajárás bemenni egy postára vagy egy bankba, és lecserélni újra.

Ambrus Zsuzsa zöldséges már jobban odafigyel elseje után, hogy mivel fizetnek:

- Sokan jöttek a hétvégén, hogy régi pénzzel fizessenek, azt gondolom, hogy szándékosan, és el is fogadtam. Holnaptól azonban más lesz a helyzet. Figyelnem kell, mert a fizetésemet a bevételből kapom, és könnyen megtörténhet, hogy hozzám kerül a régi kettő- vagy ötezres.

Sándor Miklós is tud minden fontos hírt a cseréről:

- Érdekes, hogy nagyon régen nem találkoztam a régi bankjegyekkel, pedig árgus szemekkel figyeltem. Szerintem azonnal észrevenném, ha holnap a régi pénzt kapnám visszajáróként.

Szajgó Margit rutinos vásárló:

- Az utóbbi időben nagyon figyeltem. Eddig nem találkoztam vele, de én már az utolsó nap sem fogadnám el, mert szerintem macerás a cseréje. Megvagyok anélkül is.

A húszezres a következő

Megkérdeztük a Magyar Nemzeti Bankot, hogy tervezik-e a közeljövőben más bankjegyek teljes cseréjét is.

– Legközelebb a húszezer forintos régi változatának bevonására kerül majd sor, ezekkel a bankjegyekkel még ez év december 31-ig fizethetünk vásárlásaink során. 2018. január

1-jétől azonban már csak a megújult, 2015. decemberétől forgalomba került húszezreseket használhatjuk – kaptuk a tájékoztatást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185848_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714997711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714997711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714997711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714997711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika