Ágnes öngyilkos lett a Brexit miatt

Ágnes öngyilkos lett a Brexit miatt

Brexit
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 09. 09:30
V. Zs. 

Nyilvánosságra hozta kedden egy márciusi, megdöbbentő haláleset körülményeit Angliában a Norfolk megyei halottkémi hivatal. A megyeszékhelyen, Norwich-ben a tavaszi hónap első napján ugyanis felakasztotta magát egy magyar nő.

A vizsgálat megállapította, hogy valóban öngyilkosság történt, idegenkezűségre utaló jelet nem találtak. Az áldozat az 52 éves B. Ágnes volt. Róla a nyomozás megállapította, a Norfolki és Norwich-i Vakok Szövetségénél dolgozott önkéntesként, és nagyon aggódott amiatt, hogy a Brexit miatt el kell hagynia Nagy-Britanniát.

A nő hetekkel a halála előtt levelet kapott a munkaügyi hivataltól, amelyben azokról a lehetőségekről tájékoztatták őt, miként tud újra munkát szerezni magának. Yvonne Blake halottkém a helyi sajtónak úgy nyilatkozott, Ágnes nagyon megijedt a hivatalos levéltől. Félt attól, hogyha nem szerez gyorsan munkát, a britek Európai Unióból való kilépését követően vissza kell költöznie Magyarországra. Amit viszont nem szeretett volna. Végül riadalma felülkerekedett a racionális érveken. Emiatt elment a Whitlingham Lane-i erdőségbe, ahol kötelet tett a nyakába és véget vetett az életének. Testét két kutyasétáltató találta meg még aznap kora délután.    

Mi vár a magyarokra?

Theresa May brit miniszterelnök pár hete bejelentette, a jelenleg törvényesen ott élő, uniós állampolgárok közül senkinek nem kell majd távoznia a brit EU-tagság megszűnése után. Azok a külföldi EU-állampolgárok hivatalos és automatikus letelepedési státuszt kapnak, akik egy később meghatározandó napig legalább öt éve folyamatosan Nagy-Britanniában élnek. Azok pedig, akik a kijelölendő határnap előtt érkeznek, de addig nem töltöttek el öt évet Nagy-Britanniában, szintén maradhatnak. Ők viszont ötéves kinttartózkodást követően folyamodhatnak letelepedési státuszért.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.